Author Archive

A nedvesség betegségek a Föld elemhez tartoznak, és jin tulajdonságot jelentenek. A természetben a nedvesség vizes, nehézkes, súlyos, és ugyanezt mutatják a testben is. A nedvességbetegségek főként akkor jelennek meg, amikor a test nedvei és energiái nem járják át kellő mértékben a szervezetet. A folyadékok átalakításáért leginkább a lép a felelős, mivel a külső nedvességet könnyen átalakítja belső nedvességre, ilyenkor az energiaáramlás rendszerint stagnál. A nedvességbetegségek kialakulása nagyon lassú, nehézkes, és krónikus folyamat. A betegségre utalnak a lábak dagadása, narancsbőr, vagy étkezések utáni fáradtságérzet, amit általában gyakori teltségérzet kísér, és leginkább az alsó testrészen, lábakon, fenéken lesznek láthatók. Gyakori tünetei még a felfúvódás, fásultság, koncentráció hiánya, nyomásérzet a belekben, hólyagban, gyakori eredménytelen vizelési és székelési inger, tompa fájdalomérzet, vagy megnyilvánulhat zavart, szétszórt viselkedésben is. Krónikusabb formája az ízületi gyulladás, allergia, székrekedés, melyek többnyire a testben felhalmozódott nedvesség következményei. Mivel a nedvesség betegség jin hatás, ezért a tünetei is nehezek, zavarosak, hosszadalmasak, stagnálóak, sokáig tartó, lefelé mozgó, fájdalmasak és a súlyosság érzetét keltik. Általában ilyenkor érezzük a fejet nehéznek, tompának, a végtagok ólomsúlyúaknak, fájdalmasaknak, ilyenkor irtózunk a nedves környezettől, a váladékaink bőségesek, ragacsosak, zavarosak, erőteljes a hasmenés, hüvelyi váladékok, nedvedző bőrkiütések jelennek meg. A külső nedvesség erősen gátolja az energiamozgást a mellkasban, teltségérzetet okoz a gyomorban, esetleg csepegő vizeletet. A nedvesség károsítja a lépműködést, aminek jele az étvágytalanság, rossz emésztés, hasmenés, hányinger, hasi vizenyő, vöröses, fájdalmas, az arcon hólyagos kiütések. A lép és vesegyengeség esetén alakul ki a nyálka, ami a nedvesség fokozott, besűrűsödött, szívósabb és még nehézkesebb formája. Ez általában a meleg hatás, illetve az erős érzelmek által fejlődik ki, és duzzanatokat, kisebb csomókat, daganatokat is okozhatnak. Ha például a tüdőben erős váladéktermelődés jelenik meg, akkor az a szív nyílásait elzárja, ami szélsőséges esetben zavaros gondolatokat, akár eszméletvesztést is okozhat. A meridiánokban levő nyálka rendszerint zsibbadást, duzzanatot, mozgatható daganatok kialakulását, a torokban gombócszerű érzést jelent. Amikor a nyálka a meridiánokat összetapasztja, eltömíti, ezzel már akár bénulást, süketséget okoznak, ezért a nedvességbetegségeket nagyon komolyan kell vennünk. Mivel a nyálka a nedvesség összesűrűsödött formája, ezért sokkal hosszadalmasabb és kitartóbb kezelést igényel.

 

A hagyományos kínai gyógyászat a mélyen fekvő belső szervek rákjaihoz képest a nyirokrendszeri daganatokat és a leukémiát viszonylag könnyen gyógyítható betegségek közé sorolja. A duzzanatok általában a szervezet egészséges reakcióját mutatják a salakanyagok lokalizálása, semlegesítése és kiválasztása érdekében. Az általános nyirokrendszeri zavaroknak két formája van. Az első a nyirokcsomók és a nyirokszervek megduzzadását és gyulladását foglalja magában. Ez a szélsőségesen jin állapot leginkább akkor lép fel, amikor a nyirokban túl sok a zsírsav, ami a nyirokedények megrepedéséhez vezet. A másik a nyirokcsomók, nyirokszervek, nyirokvezetékek és nyirok kapillárisok megkeményedése, ami viszont inkább jang jellegű rendellenesség. A nyirokrendszeri rendellenességek kialakulásának  legfőbb oka a jin ételek és italok túlzott fogyasztása. A Hodgkin-kórban a nyirokcsomók és a lép gyulladt állapotba kerülnek, míg a limfómáknál a limfoid szövetekben kifejlődő daganatot, illetve a nyirokszervek megduzzadását jelenti. Mindkét betegségben a fehérvérsejtek száma megnövekedik, ugyanakkor a vörösvértestek csökkent számuk arra utalnak, hogy hiányoznak az étrendből az ásványi anyagok, a természetes összetett szénhidrátok, és a kiegyensúlyozott ételek.

 

Főtt kukorica

Hozzávalók: 8 cső szemes kukorica (Föld/semleges),

Elkészítése: Más recept szerint a friss kukoricát 10 percet főzik, majd ízesítik vajjal vagy kevés szilvával. Hát én kevésnek találom a 10 percet, így én általában egy órát szoktam főzni, és egy kis sóval ízesítem… de ki hogyan szereti…

 

Kukorica krémleves

Hozzávalók: 50 dk szemes kukorica (Föld/semleges), 6 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 liter zöldséglé (Föld/frissítő), 6 ek tejszín (Föld/semleges), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), őrölt bors (Fém/melegítő), gyömbér (Fém/forrósító), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A hagymát az olajon üvegesre pároljuk, majd rászórjuk a kukoricaszemeket, ráöntjük a zöldséglevet, felforraljuk, és 10 perc alatt puhára főzzük. Ha kihűlt turmixszoljuk, és hozzákeverjük a tejszínt. Ízlés szerint őrölt borssal, reszelt gyömbérrel ízesítjük, még egyszer felforraljuk, majd petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 

Currys kukoricaleves

Hozzávalók: 7 dl víz, 50 dk szemes kukorica (Föld/semleges), 2 leveskocka, 1 mk curry (Fém/forrósító), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 2 dl tejszín (Föld/semleges), 1 kk liszt, 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 kk méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: A megfőtt kukoricát a levével együtt pépesre turmixszoljuk, majd beletesszük a leveskockát, megfűszerezzük, és 5 percig főzzük. A tejszínt elkeverjük a liszttel és behabarjuk vele a levest. Felforraljuk, beletesszük a petrezselyemzöldet, majd lefedve kicsit hagyjuk állni.

 

Fűszeres kukoricapástétom reggelire

Hozzávalók: 50 dk szemes kukorica (Föld/semleges), 3 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 3 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk őrölt köménymag (Föld/forrósító), 1 ek zsemlemorzsa, 1 csokor snidling (Fém/melegítő),

Elkészítése: A megfőtt kukoricát összeturmixszoljuk, majd hozzákeverjük az összes hozzávalókat, végül megszórjuk snidlinggel.

 

Káposztás kukoricalepény

Hozzávalók: fél fej káposzta (Víz/hűtő), 4 dl natúr joghurt (Fa/hűtő), 20 dk főtt kukorica, (Föld/semleges), 1 sütőpor, búzadara, 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A reszelt káposztát, kukoricát, búzadarát, sütőport, a joghurtot pici sóval összekeverjük, majd ebből a masszából lepényeket formálunk, és forró olajban kisütjük. Rizzsel és paradicsomsalátával tálaljuk.

 

A lunáris naptár szerint a testünknek elkezdődött a kései biológiai nyár időszaka, ami azt jelenti, hogy a lép és a gyomor ilyenkor érzékenyebb. A lép meridián minden meridiánra hatással van, ezért nagyon sok előnnyel jár, ha az egészségünket először a lép-hasnyálmirigy illetve a gyomor erősítésével, illetve rendbetételével kezdjük. A lép a kémiai egyensúlytalanságokat, és a vérellátással kapcsolatos problémákat kiigazítja, illetve az immunrendszer számára biztosítja a létfontosságú energiákat. Ezért ha betegek vagyunk, vagy ha nincs elég energiánk, akkor az a lép energiánk megfogyatkozását mutatja. Ezen általában úgy segíthetünk, hogy pótoljuk, megerősítjük a lép meridiánban az energiakeringést, ezzel a többi szervrendszerünk számára is erős alapot biztosítunk. A lépenergia elégtelensége legtöbbször étvágytalanságot, has puffadást, híg vagy száraz, rendszertelen székletet, bélkorgást és hasfájást okoz. Ilyenkor amikor a gyomor energiája meggyengült, az energia pang, vagyis nem kering rendesen a csatornában, ekkor rendszerint a mellkas és a testoldalak igen fájdalmasak. A hibás szállítóműködés hatására rendszerint a has puffadás, csuklás, böfögés jelentkezik.  Amikor a gyomorban a felgyülemlett energia hőséget termel, akkor ezt a gyomorégés, bélkorgás, sárga nyelvlepedék mutatja. A haspuffadás mellett társulhat még rossz étvágy, szívdobogásérzet, fizikai gyengeség, folyékony széklet, kevés havi vér, ilyenkor a lép és a szív között a vérkeringés elégtelen, aminek oka lehet a mértéktelen táplálkozás, melynek hatására a gyenge lépenergia nem tudja teljesíteni a leszállító-átalakító feladatát, így kialakulhat a vérszegénység, szívbetegség, menstruációs zavarok. Ezen az állapotokon sokat segítenek az Asszimiléd és az Alfa20c gyógynövény koncentrátumok együttes fogyasztása, illetve a kiegyensúlyozott táplálkozás. A barnarizs a legkiegyensúlyozottabb gabonafélénk, amely erre az évszakra jellemző nedvességet tartja távol, mivel a szervezetünket se nem hűtik, se nem melegítik. A nedvességet bennünk leginkább a nedvesítő ételek okozzák, ilyenek az édességek, tejtermékek, gyümölcsök, saláták, amelyek a további nedvességet termelik a testben. Ekkor jelentkeznek gyakrabban a felpuffadás, bélrenyheség, elhízás, krónikus nyálkaproblémák, ödémák tünetei. A belső nedvesség súlyosabb formája a nyálka megjelennése, ami valójában a nedvesség összesűrűsödése és hurutos váladékként jelenik meg a testben. Ezek általában a lép illetve a vesék diszharmóniája következtében jönnek létre, és hatással vannak a víz testben való mozgására. Ez esetben a nedvesség csökkentésére válasszuk a gabonafélék közül télen a hajdinát, rozst, nyáron a kukoricát.

Zöldségpástétom püspökkenyérformában

 

Hozzávalók: 20 dk nagy spenótlevél (Fa/hűtő), vagy mangoldlevél (Fa/hűtő), Sárgarépás masszához: 70 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 3 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), őrölt bors (Fém/melegítő), 3 tojás (Föld/Víz/melegítő), 4 ek tejszín (Föld/semleges), Pórés masszához: 70 dk póréhagyma (Fa/Fém/melegítő), 3 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 1 mk tengeri só(Víz/melegítő), őrölt bors (Fém/melegítő), 3 tojás (Föld/Víz/melegítő), 4 ek tejszín (Föld/semleges), 10 dk zöldborsó (Föld/frissítő),

Elkészítése: A paraj leveleket enyhén sós vízben 2 percig főzzük, utána hideg vízzel leöblítjük. A sárgarépát a vajon 3 perc alatt megfuttatjuk, sózzuk, borsozzuk, fél deci vizet öntünk alá. Ezután lefedve, 15 perc alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Ha kihűlt, tojással, tejszínnel összeturmixoljuk. A pórés masszát ugyanígy készítjük el. A zöldborsót enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, a pórépürébe keverjük. Egy 1,5 literes tepsit kivajazunk, parajlevéllel kibéleljük, erre tesszük a répapüré felét, rákenjük a pórépürét. Még egyszer megismételjük, végül a tetejére parajlevelet borítunk. Vajazott alufóliával lefedjük, majd egy nagyobb magas falú tepsibe tesszük, a feléig vizet öntünk köré, és 190 C fokon egy órát gőzöljük. Előbb hűlni hagyjuk, utána deszkára borítjuk, majd ezután szeleteljük. Püspökkenyér formában is süthetjük, körülbelül 10 személyre elegendő adag.

 

 

Zöldségfűszeres lencsepástétom

 

Hozzávalók: 2 csésze főtt lencse (Föld/Víz/frissítő), 1 ek főtt árpa (Föld/Víz/frissítő), 1 ek vaj (Föld/Víz/frissítő), 2 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 25 dk kenyér (Föld/hűtő), 1 kk kakukkfű (Fém/melegítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 kk borsikafű(Fém/semleges), csipet őrölt bors (Fém/melegítő), koriandermag (Fém/melegítő), szerecsendió (Tűz/forrósító), őrölt babér (Tűz/Fém/melegítő),

Elkészítése: Az olajon megpároljuk a hagymát, majd hozzátesszük a beáztatott kenyeret, együtt főzzük 15 percig. Az összes fűszert hozzáadjuk, még 5 percig együtt főzzük. Ezután a lencsével, főtt árpával elkeverjük. Sütőformában 30 percig sütjük.

 

 

Zöldségpástétom

 

Hozzávalók: 30 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 30 dk karfiol (Föld/semleges), 20 dk burgonya (Fa/Föld/semleges), 6 dk zeller (Tűz/Fém/semleges), 1 tojás (Föld/Víz/melegítő), 2 ek búzadara, 2 ek tej (Föld/frissítő), 1 kk tejszín (Föld/semleges), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: A zöldségeket külön-külön megfőzzük. A tojást kikeverjük a darával, tejjel, fűszerekkel és három részre osztjuk, majd háromféle pürét csinálunk. Répás, karfiolos, zelleres masszát, a zellert a krumplival együtt keverjük. Külön-külön rétegenként lerakjuk a tepsibe, majd 30 percig sütjük.

 

 

Zöldséges táskák

 

Hozzávalók: 25 dk graham liszt, 25 dk liszt, 25 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 4 tojás sárgája (Föld/melegítő), 1 dl tejszín (Föld/semleges), 1 dl joghurt (Fa/hűtő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), Zöldségtöltelékhez: 4 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 20 dk burgonya (Fa/Föld/semleges), 25 dk zöldborsó (Föld/frissítő), 10 dk kelkáposzta (Víz/frissítő), 4 dk zeller (Tűz/Fém/semleges),  20 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 kk koriandermag (Fém/melegítő), 2 kk római kömény (Fém/melegítő), 2 kk ánizs (Föld/Víz/forrósító), 2 kk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A tésztát kigyúrjuk, megkelesztjük, kinyújtjuk, zöldségtöltelékkel megtöltjük, majd kiolajozott tepsiben, 200 C fokon 25 perc alatt megsütjük.

 

 

Zöldséges burgonyapuffancs

 

Hozzávalók: 40 dk vegyes leveszöldség (Tűz/Föld/Fém/Víz/semleges), 1 tojás (Föld/Víz/ melegítő), 30 dk burgonya (Fa/Föld/semleges), 3 dl tej (Föld/frissítő), 20 dk liszt, 1 sütőpor, 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: A zöldséget és a burgonyát lereszeljük, hozzáadjuk a tejjel habosra felvert tojást, és beletesszük a fokhagymát, sót, borsot és annyi sütőporos lisztet, hogy galuskasűrűségű tésztánk legyen. Ha szükséges, kevés tejjel hígítjuk, vagy kevés liszttel sűrítjük. Ezután evőkanállal kétujjnyi forró olajba beleszaggatjuk a zöldséges tésztát. Lefedve közepes tűzön az egyik oldalát sütjük, majd fedő nélkül a másik oldalát. Valamilyen mártásba mártogatva fogyasztjuk.

 

A paradicsom (Fa/hűtő) rendkívüli hűsítő hatással rendelkezik, ezzel a máj hőségét hatékonyan elvezetik. A nyári vértisztító kúrák elengedhetetlen része, főként a változó korban lévő nőknek nélkülözhetetlen, de fogyasztása javasolt a jang túlsúlyos, illetve a magas vérnyomással küszködőknek is. A nyers, érett paradicsom enyhén lúgosító hatású, sok kálciumot juttat a szervezetbe. Fogyókúrára a nyers, kipréselt levét használják, azonban a szolanin tartalom miatt nem mindenki tudja a paradicsomot nyersen megemészteni, ezért szeletekre vágva, megsózva, majd az így képződő nedvet leöntve már veszély nélkül válik ehetővé.       

 

 

Paradicsomsaláta

 

Hozzávalók: 12 db paradicsom (Fa/hűtő), 2 fej lilahagyma (Fém/frissítő), 1 citrom leve (Fa/hűtő), 4 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 0,5 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 kk méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: Az olajat a citromlével, mézzel, borssal alaposan összekeverjük. A paradicsomot és a lilahagymát felszeleteljük, majd beleforgatjuk az előkészített mártásba. Hűtőben egy órát érleljük.

 

 

Ecetes paradicsomsaláta

 

Hozzávalók: 50 dk paradicsom (Fa/hűtő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 3 ek méz (Föld/forrósító), 2 kk balzsamecet (Fa/melegítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A paradicsomot karikákra vágjuk, majd hozzáadjuk az összes hozzávalót, lazán összekeverjük, majd a hűtőben érleljük.

 

 

Hagymás paradicsomsaláta

 

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 50 dk paradicsom (Fa/hűtő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 3 kk méz (Föld/forrósító), 2 kk balzsamecet (Fa/melegítő), 1 kk olívaolaj (Föld/frissítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A hagymát és a paradicsomot karikákra vágjuk, majd hozzáadjuk a salátaöntetet, és rászórjuk a petrezselyemzöldet.

 

 

Kapribogyós saláta

 

Hozzávalók: 50 dk paradicsom (Fa/hűtő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 kk bazsalikom (Fa/Tűz/melegítő), 5 szem kapribogyó (Tűz/melegítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 0,5 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 kk oregano (Tűz/melegítő), 25 dk fetasajt (Víz/frissítő),

Elkészítése: A paradicsomot vékony szeletekre vágjuk, majd leöntjük az olajból, oregánóból, kapriból, bazsalikomból, sóból és borsból készített öntettel. Jól behűtjük.

 

 

 

 

 

 

A zavartalan menstruáció érdekében fontos az étrendünket a hónap két feléhez igazítani. A menstruáció és az ovuláció közötti két hétben a szemes gabona mellett együnk sok sötétzöld leveles zöldséget, és minden olyan tartalmas ételt, amelyre természetes étvágyunk támad. Az ovuláció és a menstruáció közötti két utolsó héten, pedig azzal csökkenthetjük a kellemetlen érzéseket, ha korlátozzuk a túlfőzött ételek fogyasztását, illetve tartózkodunk az állati eredetű táplálékoktól. Ellenkező esetben nehezen tudunk ellenállni az édességnek, gyümölcsnek, salátáknak, könnyű ételeknek és az italoknak. Ahhoz, hogy megelőzzük a vágyak feltámadását megelőzhetjük több kevéssé főtt és kevesebb sós, gyengén ízesített zöldségek fogyasztásával. A retek és a petrezselyemzöld különösen jól csökkentik az étvágyat a szélsőségesebb ételek iránt. Amikor az étrendünk túlságosan eltolódik valamelyik szélsőséges irányba, akkor a menstruációs ciklus is szabálytalanná válik. Ha a menstruáció teljes hossza kevesebb, mint 28 nap, akkor jang irányba tolódott el, ami a rendszerint a túl sok állati és az energiában dús táplálék következménye, míg az átlagosnál hosszabb ciklus, amely általában 32-35 napig is elhúzódik, az utal a túl sok a jin táplálék, édesség, gyümölcs, tejtermék fogyasztására. Mindkét állapot korrigálható a kiegyensúlyozottabb étrenddel, szemes gabonával és sok zöldséggel. A menstruációs görcsök oka rendszerint az állati táplálék, különösen a hús, hal, tojás, tejtermék, valamint a szélsőségesebb jin táplálékok, cukor, üdítőitalok, finomliszt és a vegyileg kezelt ételek együttes túlzott fogyasztása, és két-három hónapos kiegyensúlyozott étrenddel ezeket a görcsöket megszüntethetjük. Ugyancsak a mértéktelen jin vagy jang ételfogyasztás okozza a túlzott mértékű, bőséges menstruációs vérzést. A vért ugyanis a sok jang táplálék, zsírban és fehérjében gazdag állati táplálék besűríti, így a vérzés tovább tart, amihez gyakran kellemetlen szag is társul. Azonban a túl sok jin étel fogyasztása lassítják az anyagcserét, emiatt a vér hígabb lesz a normálisnál, és a menstruáció elhúzódik. A kiegyensúlyozott étrend mellett a menstruáció időtartama rövidebb, és a vérzés is könnyebb. Egyébként nekünk, nőknek biológiailag nincs szükségünk állati táplálékra, kivéve egy kevés igen könnyű, fehér húsú halat fogyaszthatunk.

 

A hagyományos kínai orvoslás a magas vérnyomást a vese energiájának gyengeségére és a májban lévő melegre vezeti vissza. Hátterében a máj és a lép közötti egyensúlyzavar áll, amikor a májnak túl sok a jangja és a lépnek túl kevés a jinje. A máj jangra utaló jelek a fejtetői fájdalom, gyengeség, kipirult arc. A fülzúgás már a vese energia hiányára utal, a légszomj és a mellkasi fájdalom pedig terhelésre keletkezik. Ez a hiányállapot megtámadja a szívet, rontja a vérkeringést és fájdalmat okoz. A túlzott alkoholfogyasztás, illetve a túlzott zsíros étel fogyasztás következménye a máj jangjának a felszaporodását okozza. A felszaporodott máj jang elégeti a máj jint, ami kimeríti a vese jint. Mivel a jin táplálja a jangot, így a legyengült vese jang, amely az egész szervezet jangjának az alapja, tovább gyengíti a szív jangját, amely az elhízás és a mozgásszegény életmód következtében már amúgy is károsodott. A májban lévő meleget a zsíros ételek, húsok, sajtok, alkohol táplálják, melyek rendszerint a szív és érrendszeri problémákért, illetve az elhízásért felelnek. A magas vérnyomás a helytelen életmód következménye, melynek kezdeti tünetei a gyakori szédülés, fáradtság, mely a szívet és a vérereket hosszú távon megerőlteti, és szívbajhoz vezet. A vesét pedig azzal károsítja, hogy nehezen tudja a test folyadék háztartását egyensúlyban tartani, ezen kívül a rossz ételek, kevés mozgás, túl sok stressz miatt a vese energiája megcsappan, és így kialakul a magas vérnyomás. Kezeléskor törekedjünk a máj jangjának a csökkentése és a vese erősítésére, amely a máj jin fokozódását segíti elő. Olyan élelmiszereket fogyasszunk, melyek csökkentik a vérnyomást. Ne fogyasszunk alkoholt, édességet és zsíros ételeket, mozogjunk, de ne erőltessük túl magunkat, legalább 6 hónapig. Sokat javít a magas vérnyomáson az étrendi változtatás, napi testgyakorlás, meditáció. Kiegyensúlyozó hatással vannak a vérnyomásra a spenót, kínai kel, jégretek, spárga, saláta, babfélék, szójabab, mogyoró, földimogyoró. A meleget csökkentő élelmiszerek a máj melegét és túltengő jangját elűzik, ilyen a zeller, fokhagyma, citrom, narancs, esetleg tengeri halak és más keserű ételek. Viszont kerüljük a felvágottakat, zsíros ételeket, és az alkohol fogyasztását. Igen hatásos vérnyomáscsökkentő lehet a reggelente elfogyasztott két paradicsom szankérba mártogatva, vagy egy marék ecetbe áztatott mogyoró, vagy 10 gerezd fokhagyma, vagy egy-két szár darabolt, olajba forgatott újhagyma a koleszterin szinten tartására. A vérnyomás stabilizálásában kulcsszerepet játszhat még a kálium koncentrációjának növelése. Azonban fontos nátrium és a kálium megfelelő aránya, melynek ideális értéke 1:3, és ezt a megfelelő arányt a gyümölcsök, és a zöldségek rendszeres fogyasztása biztosítják. Azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk, kerüljék a szívműködést serkentő és az erek összehúzódását kiváltó gyógynövények használatát, mint a Panax ginseng,, ugyanakkor többet fogyasszon a görcsoldó, idegerősítő és nyugtató gyógynövényekből. Érdekes módon van két serkentő tulajdonságú növény, a cayenne bors, erős paprika, és a fokhagyma, melyek a vérnyomást csökkentik.

 

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Szőlőlé – Energiával dúsított táplálék, a lábadozó betegeknek különösen ajánlott.

 

 

Reggeli: Sárgarépás köles felfújt menta teával

Sárgarépás köles felfújt

Hozzávalók: 3 bögre főtt köles, 2 bögre reszelt sárgarépa, 3 bögre reszelt alma, 1 kk fahéj, 2 tojásfehérje, darált dió, 1 ek mazsola,

Elkészítése: A kölest jól szétfőzzük a hozzáadott fahéjjal, majd elkeverjük a hozzávalókkal, végül kettő tojásfehérjét habbá verünk és beleforgatjuk a masszába. 25 perc alatt készre sütjük.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

(Ez lehet eper, cseresznye, meggy, ribizli, egres, málna, sárgabarack, nyári alma, őszibarack, dinnye, sárgadinnye, szőlő, körte, alma)

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé almával

 

 

Ebéd: Török zöldsaláta, sárgarépa póréhagymaleves Graham kenyérrel

Török zöldsaláta

Hozzávalók: 1 fej saláta (Fa/frissítő), 2 ek citromlé, 3 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só, csipet őrölt bors, 1 fej reszelt vöröshagyma,

Elkészítése: A citrom levéből, olajból, sóból, borsból, hagymából öntetet keverünk, majd ezt a salátalevelekre öntjük.

Sárgarépa póréhagymaleves

Hozzávalók: 5 csésze víz, 3 csésze sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 szárzeller, 2 szál póréhagyma, 2 kk bazsalikom, csipet zsálya, csipet kakukkfű, 1 leveskocka, 1 ek vaj, 3 ek tejföl, 1 ek snidling,

Elkészítése: Fél csésze répát félreteszünk, a többit turmixszoljuk. Újból felmelegítjük, és tejföllel meglocsolva tálaljuk.

 

 

Uzsonna: Szezámmagos csicserikrém graham kenyérrel Csipkebogyó teával

Szezámmagos csicserikrém

Hozzávalók: 25 dk csicseriborsó, 3 gerezd fokhagyma, 4 ek olívaolaj, 3 ek szezámmag krém,

Elkészítése: A csicserit beáztatjuk, megfőzzük, turmixszoljuk, hozzátesszük a többit hozzávalót, és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Vacsora előtt fél órával: Friss zeller lé almával

Friss zeller lé almával – Általános erősítőként, reumatikus megbetegedések, köszvény, potencianövelő szerként is használják. De segíti a nyálkahártya betegségek, a húgyhólyaggyulladás és a bélgyulladások gyógyulását is.

 

 

Vacsora: Zöldsaláta hagymás napraforgómag öntettel és borscs

Zöldsaláta

Hozzávalók: 1 fej saláta (Fa/frissítő), 3 fej piros retek, 15 dk morzsolt kukorica, 2 kaliforniai paprika,

Elkészítése: A salátát, retek és paprikacsíkokat, megfőtt kukoricaszemeket egy tálban összekeverjük, majd salátaöntettel leöntjük.

Hagymás napraforgómag öntet

Hozzávalók: 10 dk napraforgómag, 2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, fél citrom leve, víz,

Elkészítése: Krémesre turmixszoljuk.

Borscs

Hozzávalók: 1 kk olívaolaj, 1 cékla, 50 dk vöröskáposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, paradicsomlé, kapor, petrezselyemzöld, 1 ek joghurt,

Elkészítése: A zöldségeket vízben, paradicsomlében megpároljuk,  megszórjuk fűszerekkel, joghurttal leöntjük.

 

 

Lefekvés előtt: Borsmenta tea

Borsmenta tea – 5-6 levélre öntünk forró vizet, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés citromlével ízesítjük. Gyomor és bélzavarok, epezavarok elleni tea, mivel a gyomorműködést serkenti. Azonban a mindennapi használata rontja a látást.

 

 

 

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Körte lé - Enyhe hashajtó és vizelethajtó hatású, de használják a sebek gyógyulásának segítésére és lázcsillapítására. Körtediéta során együnk a hét két napján másfél-két kiló friss, érett körtét, azonban a körtén kívül mást ne fogyasszunk. Különösen a klimax időszakában, illetve a magas vérnyomás kezelésére ajánlják.

 

 

Reggeli: Főtt zabkása csipkebogyóteával

Zabkása reggelire
Hozzávalók: 1 bögre zabpehely, 2 bögre víz, 1 mk fahéj, 10 dk mazsola, 1 kk méz, kókuszreszelék,

Elkészítése: A zabpelyhet szárazon átforrósítjuk, amikor illatozni kezd, akkor hozzáadjuk a vizet, mazsolát, fahéjat, kókuszt. Kis lángon főzzük, közben kevergetjük, nehogy odaégjen. Egészen addig, amíg besűrűsödik 10-15 percig. Ha kevés a víz, hozzáöntünk. Mézzel édesítjük, mazsolával, almával dúsítjuk.



Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

(Ez lehet eper, cseresznye, meggy, ribizli, egres, málna, sárgabarack, nyári alma, őszibarack, dinnye, sárgadinnye, szőlő, körte, alma)

Őszibarack lé (Tüdő/semleges) – Tisztítja a beleket, serkenti a vastagbél perisztaltikáját, de a kismamák reggeli hányingerét is csökkenti.

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé almával

 

 

Ebéd: Citromos saláta mandulával, hagyma krémleves Graham kenyérrel

Citromos saláta mandulával

Hozzávalók: 1 fej saláta, 6 szál zöldhagyma, mentalevél, 1 kk bazsalikom, 1 kk kapor, 1 kk citromhéj, 1 ek olívaolaj, 1 ek mandula,

Elkészítése: A salátát, hagymát és a fűszernövényeket összevágjuk, fűszerezzük, majd megöntözzük a citromhéjas olajjal, megszórjuk mandulával.

Hagyma krémleves

Hozzávalók: 30 dk vöröshagyma, 1 kk olívaolaj, 1 ek liszt, 5 dl zöldséglé, 1 ek petrezselyemzöld,

Elkészítése: A hagymát zöldséglében megfőzzük, berántjuk, majd megszórjuk petrezselyemzölddel.

 

 

Uzsonna: Szezámmag krém Graham kenyérrel, borsmenta teával

Szezámmag krém (tahini)

Hozzávalók: 4 ek szezámmag, 1 dl olívaolaj,

Elkészítése: A magot megőröljük, majd az olajjal krémesre keverjük.

 

 

Vacsora előtt fél órával: Friss citromos limonádé

 

 

Vacsora: Almás céklasaláta, rizs piláf

Almás céklasaláta

Hozzávalók: 1 alma, 1 cékla, 1 mk köménymag, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 ek reszelt torma, 1 mk gyömbér,

Elkészítése: A zöldségeket lereszeljük, fűszerezzük.

Rizs piláf

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs, 2,5 csésze víz, 1 szelet zeller, 1 szál póréhagyma, 1 fej vöröshagyma, 5 dk mazsola,

Elkészítése: A rizst a vízben megfőzzük, majd meglocsoljuk 1 kk olajjal és őrölt mandulával megszórjuk.

 

 

Lefekvés előtt: Rozmaringtea

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Paradicsomlé (Máj/hűtő) - A nyers paradicsom gyümölcse vesetisztító, májtisztító hatású, erősen vértisztító. Ezért érelmeszesedésre, magas vérnyomásnál igen előnyös, mivel javítja a vérkeringést, szívműködést, eloszlatja a vértolulást, megszünteti a fájdalmakat. Fogyasztása a nyári vértisztításnál elengedhetetlen, nőknél pedig a változó korban nélkülözhetetlen. A főzött paradicsomlé erősen savanyítja a vért, ásványi anyagokat von el a fogakból, a csontokból, ezért fogyasztását mellőzzük.

 

 

Reggeli: Szezámmagos kölesgolyók bodzateával

Szezámmagos kölesgolyók

Hozzávalók: 1 csésze köles, 3,5 csésze víz, 5 dk mazsola, 1 kisebb vaníliarúd belseje, 1 mk fahéj, 1 dl méz, 20 dk szezámmag,

Elkészítése: A kölest 3szoros mennyiségű vízben megfőzzük, majd még melegen összekeverjük a többi hozzávalóval. Ezután golyókat formálunk a masszából, amit szezámmagba forgatunk.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

(Ez lehet eper, cseresznye, meggy, ribizli, egres, málna, sárgabarack, nyári alma, őszibarack, dinnye, sárgadinnye, szőlő, körte, alma).

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé

Sárgarépa lé (Lép/Vese/semleges) - Naponta minimum 2 dl sárgarépa lét igyunk meg. Azonban néhány csepp olívaolajat keverjünk bele, és fogyasszuk el azonnal, hogy a répában lévő zsírban oldódó A-vitamin, karotin kifejtse hatását a szervezetünkben.

 

 

Ebéd: Vörös káposztasaláta mogyoróval, fűszeres zöldségleves Graham kenyérrel

Vörös káposztasaláta mogyoróval

Hozzávalók: 25 dk káposzta, snidling, petrezselyemzöld, narancslé, mogyoró,

Elkészítése: A reszelt káposztát megszórjuk, hagymával, petrezselyemmel és meglocsoljuk a darált mogyoró és narancslé keverékével.

Fűszeres zöldségleves

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 1 póréhagyma, 1 szelet káposzta, ánizsmag, majoránna, kapor,

Elkészítése: A zöldségeket vízben megpároljuk, ízesítjük, turmixszoljuk, majd megszórjuk petrezselyemzölddel.

 

 

Uzsonna: Alma vagy körte Graham kenyérrel és csipkebogyóteával

 

 

Vacsora előtt fél órával: Friss cékla lé citromlével

 

 

Vacsora: Zellersaláta, babtál gyömbér öntettel, Graham kenyérrel

Zellersaláta

Hozzávalók: 1 zeller, 2 szál zöldhagyma, 1 saláta, 1 alma, citromlé,

Elkészítése: A zellert és az almát lereszeljük, a hagymát, salátát szeleteljük, és meglocsoljuk citromlével.

Babtál

Hozzávalók: 1 ek vajbab, 1 ek zöldbab, 1 ek mungobab, 1 ek adzuki bab, 2 ek liszt, 1 fej vöröshagyma, babér, 2 gerezd fokhagyma, 1 mk gyömbér, 1 ek olívaolaj, petrezselyemzöld, rozmaring.

Elkészítése: A babokat a vízben puhára főzzük  Közben a hagymákat megdinszteljük, ízesítjük, majd esetleg krémesre turmixszoljuk. Ezzel az öntettel locsoljuk meg a babokat.

 

 

Lefekvés előtt: Citromfű tea

Citromfű tea – Tüdőre, májra jótékonyan hat. Hűvös, savanyú, fanyar ízű, nyugtató, izzasztó hatású növény. Megszabadítja a szervezetet a feszültségtől, ezért depresszióra, melankóliára, gyomor panaszokra, emésztési zavarokra és felfúvódásokra is alkalmazzák, sőt a herpes szimplex kezelésére, lázcsillapításra is használják. Korlátlanul fogyaszthatjuk. 5-6 levélre öntünk 3 dl forró vizet, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Esetleg kevés citromlével ízesítjük. Álmosító hatása álmatlanságnál, görcsoldó, étvágygerjesztő, ezért emésztési zavaroknál, illetve szíverősítő így magas vérnyomásnál nélkülözhetetlen italunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az inkább jangjellegű vérkeringési rendszer fő funkciója a vörösvértestek szállítása, míg jin jellegű nyirokrendszer elsősorban fehérvérsejteket tartalmaz. Egészében véve mindkettő keringési rendszer, ellenkező, de egymást kiegészítő irányban keringenek. A vér onnan a perifériálisabb területekre sugárzik szét, majd visszatér, míg a nyirokkeringés a perifériális szövetekben veszi kezdetét, és ezután belép a központi véráramba. A véráramtól eltérően a nyirokkeringésnek nincs központi pumpáló szerve, mivel a nyirok áramlását olyan tényezők tartják fenn, mint a légzés során a tüdő és a rekeszizom mozgása, vagy a vékonybél összehúzódásai illetve csillóinak mozgása. A nyirokrendszer az immunrendszer egyik legfontosabb szerve, amely a testünk élettani funkcióit, különösen a zsír, koleszterin, és a cukor lebontását felügyeli. A nyirokrendszer nyirokkapillárisokból, nyirokerekből, nyirokvezetékekből és nyirokcsomókból áll, de hozzátartoznak a lép és a mandula is. A nyirokrendszer szoros kapcsolatban van a vérkeringéssel. A keringése során a vérből bizonyos mennyiségű folyadék és egyéb elemek a nagy nyomás miatt kipréselődnek, melyek aztán a sejtek és a vér hajszálerei között összegyűlnek. A nyirokrendszer ezt az áttetsző anyagot, nyirokfolyadékot gyűjti össze a keskeny, áttetsző csövek hálózatán át, majd a szív felett, a szegycsont közelében visszajuttatja a véráramba. A nyirokrendszernek itt egy fontos szerve található, amit csecsemőmirigynek neveznek. Ez a szerv kétéves korban éri el legnagyobb méretét, aztán fokozatosan visszafejlődik, majd teljesen eltűnik. A csecsemőmirigy fehérvérsejteket és bizonyos típusú antitesteket termel…..

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Grapefruit lé (Szív/frissítő) – a citrancs leve a vérkoleszterin szintjét csökkenti, jó hatással van a szívre és az erekre. Baktérium, vírus és gombaölő tulajdonságai is vannak.

 

 

Reggeli: Mandulás köles mentateával

Mandulás köles

Hozzávalók: 1 csésze köles, 2 csésze víz, só, 1 bögre szójatej, 1 vanília rúd, hámozott mandula, 2 kk méz, 

Elkészítése: A kölest feltesszük főni, majd amikor puhulni, szétnyílni kezd, akkor hozzáöntjük

a szójatejet, a vanília rúdból kikapart vanília magokat, és a mézet. Készre főzzük, és amikor a köles langyosra kihűlt összekeverjük a darált mandulával.

Menta tea – 5-6 levélre öntünk 3 dl forró vizet, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés citromlével ízesítjük.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

(Ez lehet eper, cseresznye, meggy, ribizli, egres, málna, sárgabarack, nyári alma, őszibarack,

dinnye, sárgadinnye, szőlő, körte, alma).

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé

 

 

Ebéd: Spenótsaláta, póréhagymaleves burgonyával

Spenótsaláta

Hozzávalók: 30 dk spenót, narancs vagy citrom leve, 1 kk mandula, kapor, 1 dl joghurt,

Elkészítése: A spenótot összevágjuk, kapros joghurttal leöntjük, mandulát szórunk rá.

Póréhagymaleves burgonyával

Hozzávalók: 2 szál póréhagyma, 1 héjában főtt krumpli, 1 ek darált dió, 1 csokor snidling, citromlé,

Elkészítése: A krumplit és a pórét vízben puhára főzzük, majd turmixszoljuk. Dióval, snidlinggel megszórjuk, citromlével meglocsoljuk.

 

 

Uzsonna: Banán kamillateával

 

 

Vacsora előtt fél órával: Friss cékla lé almával

Cékla lé – Jó hatású a máj- és epehólyagpanaszok esetén, enyhíti a menstruációs zavarokat, klimaxos tüneteket. Mellette vizelethajtó, vérképző, vértisztító, sebgyógyító tulajdonságokkal rendelkezik. Előnyös a gyomor, belek, epe és izom működés segítésére, aktiválja a szervezet védelmi rendszerét.

 

 

Vacsora: Káposztasaláta, babos barnarizs

Káposztasaláta

Hozzávalók: 25 dk káposzta, 1 szál sárgarépa, 1 alma, 1 fej vöröshagyma, 1 kk olívaolaj, 2 kk citromlé, 1 ek petrezselyemzöld, 1 kk víz,

Elkészítése: A káposztát, almát és a répát lereszeljük, majd az öntettel meglocsoljuk.

Babos barnarizs

Hozzávalók: 10 dk barnarizs, (köles, árpa, hajdina), 10 dk bab (borsó, lencse), 2 nagy hagyma, 2 dk vaj, fokhagyma, zöldséglé, kapor, bazsalikom, oreganó, vagy babér, 10 dk sárgabarack,

Elkészítése: A vajon külön-külön megpirítjuk a hagymát, majd külön megpároljuk benne a rizst és külön a babot. A babot tetszés szerint fűszerezzük.

 

 

Lefekvés előtt: Citromos kakukkfűtea

Kakukkfű tea – 1 kk levélre öntünk 3 dl forró vizet, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés citromlével ízesítjük. Étvágygerjesztő, gyomorjavító, görcsoldó, köhögéscsillapító, szélhajtó hatású.

 

 

 

 

 

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Narancslé (Máj/frissítő) – Reggel éhgyomorra, rendszerint az étkezés előtt félórával fogyasszuk, ezzel az emésztést és a gyomornedv kiválasztó mirigyeket serkentjük. Rendkívül jól tisztítja, tonizálja az egész emésztőrendszert, továbbá a hajszálerek falát erősíti, áteresztőképességüket szabályozza, ezért van kedvező hatással a szív és a tüdő működésére.

 

 

Reggeli: Kolláth-reggeli zsálya teával

Kolláth-reggeli

Hozzávalók: 4 dk zabpehely, 2 ek aszalt gyümölcs, 10 dk idénygyümölcs, 1 kk méz, 1 ek mandula, 1 ek citromlé,

Elkészítése: Este beáztatunk egy deci vízben 3-4 evőkanál zabpelyhet, és ugyancsak este kevés vízben 2 ek mazsolát vagy más, apróra vágott aszalt gyümölcsöt, fügét, szilvát, körtét, stb. Reggel mindkettőt összeöntjük, belereszelünk egy almát vagy más idénygyümölcsöt, epret, cseresznyét, szilvát, barackot. Ezután hozzáadjuk a mézet, apróra vágott mandulát, citromlevet, és azonnal elfogyasszuk. A beáztatott anyagban az éjszakai erjedés közben vegyi átalakulás megy végbe. A liszt és a gyümölcs együtt nagyon fontos, mivel a liszt szénhidrátja semlegesíti a gyümölcsben lévő savat.

Zsálya tea – 5-6 levélre öntünk 3 dl forró vizet, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés citromlével ízesítjük. Forrázata illóolaj, cseranyag tartalmánál fogva nagyon hatásos torokgyulladásra, májbetegségre, öblögetésre, belsőleg izzadás, bélhurut ellen.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

(Ez lehet eper, cseresznye, meggy, ribizli, egres, málna, sárgabarack, nyári alma, őszibarack, dinnye, sárgadinnye, szőlő, körte, alma)

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé zellerrel

 

 

Ebéd: Életerő saláta, hagymás sárgarépaleves, Graham kenyérrel

Életerő saláta

Hozzávalók: 1 fej saláta (Máj/frissítő), 2 szál sárgarépa (Lép/Vese/semleges), 2 ek citromlé (Máj/hűtő), 3 ek olívaolaj (Lép/frissítő), 1 csésze zöld olívabogyó (Szív/frissítő), 1 csésze fekete olívabogyó (Szív/frissítő), 2 ek oregáno, vagy mentalevél, 1 mk tengeri só (Vese/melegítő),

Elkészítése: Az egészet jól összekeverjük.

Hagymás sárgarépaleves

Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, fél csésze barnarizs,

Elkészítése: Az egészet vízben puhára főzzük, majd turmixszoljuk, esetleg egy csepp tejjel, petrezselyemzölddel megszórjuk.

 

 

Uzsonna: Fokhagymás napraforgómag krém Graham kenyérrel

Fokhagymás napraforgómag krém

Hozzávalók: 10 dk napraforgómag, 1 szál sárgarépa, 1 alma, 1 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld vagy zsálya, 1 ek búzacsíra,

Elkészítése: A magot megőröljük, majd a többi hozzávalókkal krémesre turmixszoljuk.

 

 

Vacsora: Barnarizs saláta, fokhagymás céklasalátával, dióval

Diós cékla saláta

Hozzávalók: 1 kg cékla, 15 dk dió, 4 gerezd fokhagyma, 1 ek almaecet, 1 mk őrölt bors, 1 babérlevél, szegfűbors, koriandermag, tengeri só,

Elkészítése: A céklát lereszeljük, majd a fűszeres öntetben pár órát állni hagyjuk.

Rizssaláta

Hozzávalók: 1 csésze főtt barnarizs, 1 babérlevél, 1 kk őrölt rozmaring, 0,5 ek olívaolaj, 1 ek citromlé, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mk tengeri só,

Elkészítése: A rizst két csésze enyhén sós vízben megfőzzük. Hozzáadjuk a babérlevelet és a rozmaringot. Amikor kihűlt, rálocsoljuk az olajból, citromból, apróra vágott petrezselyemből készült öntetet.

 

 

Lefekvés előtt: Bodzatea kis mézzel, citromlével

Bodzatea – 1 kk virágra 3 dl forró vizet öntünk, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés mézzel ízesítjük.

 

 

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Alma lé (Máj/Lép/frissítő) – Napi kettő alma elfogyasztásával elkerüljük a köszvény, elhájasodás, vese és húgyszerveinek betegségeit. Az alma leve fokozza a kiválasztást, ezen kívül segít a láz, gyulladás, rekedtség, álmatlanság és emésztési zavarok esetében. Kortyonként, nyálunkkal elkeverve igyuk. Ha az alma leve gyomornyomást, vagy hasmenést okoz, akkor azonnal hagyjuk abba a fogyasztását.

 

 

Reggeli: Köles kása friss gyümölccsel, kamillateával

Köles kása friss gyümölccsel

Hozzávalók: 8 dk köles, 1 mk olívaolaj, 1 mk tengeri só, őrölt fehér bors, 1 mk őrölt fahéj, 15 dk magozott cseresznye,

Elkészítése: A kölest a forró olajon átpirítjuk, majd sóval, borssal, fahéjjal, vízzel felöntjük, lefedve majdnem készre főzzük. Ezután hozzáadjuk a cseresznyét, vagy meggyet, és lefedve 15 percig pihentetjük.

Kamillatea - 1 kk virágra 3 dl forró vizet öntünk, lefedjük, 5 percig hagyjuk állni. Kevés mézzel ízesítjük.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé

Sárgabarack lé (Szív/Lép/melegítő) Az emésztőrendszer szabályozására, bőrgyulladásra, valamint az általános levertségre különleges hatást gyakorol. De használják öregedés ellen, illetve a daganatok növekedését is gátolja.

 

 

Ebéd előtt fél órával: Friss sárgarépa lé

Sárgarépa lé (Lép/Vese/semleges) – Igyunk naponta 2 dl répalevet. Elősegíti az emésztést, lassítja az öregedést, egyensúlyban tartja a testsúlyt, és hamvassá teszi az arcbőrt.

 

 

Ebéd: Tavasz saláta, hagymás lencseleves Graham kenyérrel

Tavasz saláta

Hozzávalók: 1 fej káposzta,  20 szem fekete olajbogyó, 1 szál sárgarépa, 1 szelet zeller, 1 ek olívaolaj, 10 dk tofu, 1 babérlevél, 1 fej vöröshagyma, őrölt bors, csipet tengeri só,

Elkészítése: A káposztát és a zellert lereszeljük. Ezután a sárgarépa karikákat a babérlevéllel puhára pároljuk. A tofut felszeleteljük, az olajbogyót negyedekre vágjuk, majd az egészet összekeverjük.

Hagymás lencseleves

Hozzávalók: 10 dk lencse, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 1 szelet zeller, 4 dl víz, 1 babérlevél, 4 szem szegfűszeg, 1 csokor snidling, vagy petrezselyemzöld,

Elkészítése: A lencsét a víz és olaj keverékében tíz percig főzzük, majd a zöldségekkel készre főzzük. Citromlével, petrezselyemzölddel, vagy snidlinggel ízesítjük.

 

 

Uzsonna: Szezámmag krém Graham kenyérrel, borsmenta teával

Szezámmag krém (tahini)

Hozzávalók: 4 ek szezámmag, 1 dl olívaolaj,

Elkészítése: A magot megőröljük, majd az olajjal krémesre keverjük.

 

 

Vacsora előtt fél órával: Friss zeller lé citrommal

Zeller lé (Szív/Tüdő/semleges) citrommal – A friss zeller leve általános erősítőként, reumatikus megbetegedések, köszvény, potencianövelő szerként is használják. De segíti a nyálkahártya betegségek, a húgyhólyaggyulladás és a bélgyulladások gyógyulását is. Egy dl tömény zeller léhez 1 dl vizet öntünk, majd ízesítjük kis citromlével. Kortyonként, nyálunkkal elkeverve fogyasztjuk.

 

 

Vacsora: Céklasaláta héjában sült burgonyával

Céklasaláta

Hozzávalók: 1 fej cékla, 1 szál sárgarépa, fél zeller, 1 saláta, reszelt torma, 1 ek olívaolaj, 1 ek citromlé,

Elkészítése: A reszelt zöldségeket a salátával összekeverjük, majd leöntjük a citromos lével.

Héjában sült burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya,

Elkészítése: A burgonyákat jól lesikáljuk, majd sütőben egy órát sütjük.

 

 

Lefekvés előtt:

Rozmaring tea – Forrázatát ideg és gyomorerősítőként, epehajtásra, görcsök csillapítására, vagy a kellemetlen klimaxos érzések megszüntetésére fogyasztjuk.

 

 

 

 

Rendes körülmények között a testünk a vizelettel, széklettel, légzéssel illetve verejtékezés útján válassza ki a salakanyagokat. A kiegyensúlyozatlan ételek és italok azonban különféle abnormális kiválasztási módokat indítanak be, mint a köhögés, tüsszentés, gyakori vizelés, hasmenés vagy a láz. Amikor a tartósan rossz táplálkozás révén a vese már nem képes megfelelően tisztítani a vért, akkor rendszerint valamilyen bőrbetegség jelenik meg. Például a kemény, száraz bőr alakul ki, ha a véráram zsírral, olajjal van tele, melyek eltömítik a pórusokat, a hajhagymákat és a verejtékmirigyeket. A bőr abnormális jegyei mindig figyelmeztetnek a krónikus vagy degeneratív betegségek kialakulására. Ilyenek:

Szeplők – melyek a finomított szénhidrátok, elsősorban cukor, méz, gyümölcscukor és tejcukor kiválasztásai.

Májfoltok – melyek a fehérje és zsírfelesleg felhalmozódási helyei, általában az érintett szerv meridiánja mentén vagy izomterületein jelennek meg.

Szemölcsök - a fehérje és zsír keverékének felhalmozódásai, és a bőr kialakuló betegségeit, valamint a mell, a vastagbél és az ivarszervek esetleges jövendő daganatait jelzik.

Fehér foltok a bőrön – zsír- és nyálka felhalmozódásra engednek következtetni a légző- és ivarszervekben, aminek oka a tej, és egyéb tejtermékek túlzott fogyasztása.

Ekcéma - a bőr száraz, kemény kiemelkedése masszív zsírkiválasztásra mutat, ami elsősorban a tejtermékek, kiváltképp pedig a sajt, vaj, tojás együtt fogyasztásának köszönhető.

Pikkelysömörgyakran a túlzásba vitt hús, tojás, fűszerek fogyasztására, vagyis a helytelen étkezésre vezethetők vissza, amit rendszerint fájdalmas bőrgyulladás kísér

Pattanás – leginkább serdülőkori hormonváltozások idején lépnek fel.

Narancsbőr – a szervezet elsavasodása okozza, amikor több mennyiségben halmozódik fel a salakanyag, és a felesleg elraktározódik a szövetekben, legfőképp a fenéktájékon, és a combokon.

 

Felébredés után: Friss gyümölcslé, ami lehet

Citromlé - A citromlé reggeli előtt fogyasztva kíméletes módon tisztítja a gyomrot és a vékonybelet, csillapítja a torokfájást, baktériumölő tulajdonsága miatt enyhül a fájdalom, a nátha, megfázás tüneteit megelőzhetjük. A lékúra ideális a reumás panaszokban és az ízületi gyulladásban szenvedőknek, azonban kerüljék a citrusféléket (citrom, narancs, grapefruit), melyek súlyosbítják a panaszokat.

 

 

Reggeli: Málnás-mákos köleskása

Málnás-mákos köleskása

Hozzávalók: 10 dk köles, 15 dk málna, 5 ek darált mák, 1 kk méz,

Elkészítése: A kölest négyszeres mennyiségű vízben, mintegy 15 percig főzzük, majd hozzátesszük a málnát és még 5 perce főzzük. Tálalás előtt megszórjuk darált mákkal, és mézzel édesítjük.

 

 

Tízórai: Szezonális gyümölcs, gyümölcslé, ami lehet

Friss cseresznye lé – A friss cseresznye (Máj/melegítő) leve erőteljesen lúgosítja a szervezetet, ezért a kúraszerű fogyasztása hatásosan gyógyítja a köszvényt, és az ízületi gyulladást, továbbá alkalmas a prosztatapanaszok megszüntetésére is. Erősen vértisztító, béltisztító, feloldja a vesekövet, epekövet, ezen kívül hasmenés ellen is használják.

 

 

Ebéd előtt fél órával:

Friss sárgarépa lé – Májat tisztítja és tonizálja, az emésztést serkenti, és enyhén vizelethajtó hatású. Rendszeres fogyasztása elősegíti a pangó epe és a fölösleges zsírok kiürülését a testünkből, de a koleszterin szintet is hatásosan csökkenti. Ezen kívül hasznos gyomorfájásra, gyomorhurutra, emésztési zavarokra, puffadásra, székrekedésre, bélgörcsökre, gyomorsav túltengésre. Reggelente, vagy ebéd előtt 2-3 közepes sárgarépát nyersen lereszeljük vagy léként fogyasszuk.

 

 

Ebéd: Energiasaláta fátyolos öntettel, spenótleves Graham kenyérrel

Energiasaláta

Hozzávalók: 3 csésze saláta, 1 csésze spenót, 1 uborka, 1 paradicsom, 2 csésze csíra, 0,5 dl olívabogyó, 1 dl főtt bab, 1 ek szezámmag,

Elkészítése: A felaprított hozzávalókat összekeverjük, majd leöntjük öntettel.

Fátyolöntet

Hozzávalók: 3 ek olívaolaj, 1 ek citromlé, 1 gerezd fokhagyma, 1 mk tengeri só, csipet őrölt bors,

Elkészítése: Krémesre keverjük.

Spenótleves

Hozzávalók: 2 ek olívaolaj, 1 kk liszt, 6 dl zöldséglé, 2 csésze spenót (saláta, mángold), 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor,

Elkészítése: A hagymát, kaprot, zöldlevelet a zöldséglében puhára főzzük, majd behabarjuk.

 

 

Uzsonna: Almás mandulakrém Graham kenyérrel, csipkebogyó teával

Almás mandulakrém

Hozzávalók: 1 alma, 6 szem mandula, 5 dk mazsola, 1 kk olívaolaj, citromlé, 1 kk tahini,

Elkészítése: Az egészet krémesre turmixszoljuk, majd a kenyérre kenjük..

Csipkebogyótea

 

 

Vacsora: Vegyes saláta tofukrémmel, diós barnarizs

Vegyes saláta tofukrémmel

Hozzávalók: 3 szem paradicsom, 1 uborka, 1 szál reszelt sárgarépa, reszelt káposzta, 1 fej vöröshagyma,

Elkészítése: A tofut kis vízzel krémesre turmixszoljuk, majd ráöntjük az aprított zöldségekre.

Diós barnarizs

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs, 1 kk vaj, 2 csésze víz, 2 ek vágott dió,

Elkészítése: A rizst készre pároljuk, majd meghintjük dióval.

 

 

Lefekvés előtt:

Friss reszelt alma – Az este héjastól lereszelt és elfogyasztott alma a bélben a nap folyamán felhalmozódott minden méreganyagot megköt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meghűlés, köhögés, lázas állapotok

Amikor az új étrend elkezdi kialakítani az egészségesebb minőségű vért, úgy a korábbi fölösleges anyagok, a túlzott mennyiségű folyadékok, zsírok és még sok egyebek kezdenek kiválasztódni. Ha a vesék, a kiválasztó rendszer és a légző rendszer ezen időszak alatt még nem tudnak visszatérni normális állapotukra, akkor a kiválasztódás néha láz, meghűlés vagy köhögés formájában jelentkezik, ami viszont csak átmeneti jelenség, és néhány nap alatt külön kezelés nélkül elmúlik.

 

Kiütések és szokatlan testszag

A fölöslegtől való megtisztulás egyik formája az egész testfelület szokatlan szaga. Ez a jelenség rendszerint akkor fordul elő, ha korábban nagyon sok állati zsiradékot, tejterméket, cukrot, fűszereket, vegyi anyagokat fogyasztottunk. Ilyenkor az új étrend hatására rövid ideig kiütéseket, kéz- és lábujjaik végén piros duzzanatot, keléseket tapasztalhatunk. Ez különösen ott fordul elő, ahol krónikus bél, vese, májműködési gondok voltak. Azonban ezek a bajok néhány hónapon belül minden kezelés nélkül természetes módon elmúlnak.

 

Átmeneti szexuális vágy és vitalitáscsökkenés

Amikor a szexuális vitalitás vagy étvágy gyengülését érezzük, ami egyébként nem jár együtt feltétlenül fáradtságérzettel. Ennek az oka, hogy a testfunkciók azon dolgoznak, hogy kiküszöböljék a kiegyensúlyozatlan tényezőket a test minden részéből, ezért az szexuális aktivitáshoz szükséges erőteljes vitalitás nem érhető el. Egyes esetekben a nemi szervek is megújulnak a vér új minőségétől, de még nem készültek fel a normális aktivitásra. Ez az állapot azonban csak rövid ideig, néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig tart. Ahogy a gyógyulási időszaknak vége, visszatér az egészséges vitalitás és a szexuális vágy is, nem kell emiatt aggódni.

 

Havi vérzés ideiglenes megszűnése

Az egész test gyógyulásának folyamatában az életfontosságú szerveknek kell először energiát kapniuk, ezért ha a havi vérzés ideiglenesen megszűnik, annak az oka, hogy a kevésbé létfontosságú funkciók, mint a szaporodás csak később gyógyulnak. A vérzés szünetelésének időszaka egyénenként változó, azonban amikor újra megkezdődik, normális lesz és beáll a rendes, huszonnyolc napos ciklusba.

 

Ingerlékenység

Ha hosszú ideig szedtünk élénkítő szereket, gyógyszereket, akkor az étrendi szokásaink megváltozása után ingerlékenyebbek lehetünk. Ez a jelenség a vér és az különböző testfunkciók alkalmazkodási folyamatát tükrözik, ami rendszerint egy-két hét alatt elmúlik, attól függően, hogy mennyire hosszú ideig fogyasztott rendszeresen gyógyszert, cukrot, kávét, alkoholt, vagy régóta dohányzik, szintén ingerlékenyebb lesz egy időre.

 

A felsoroltakon túl egyéb lehetséges átmeneti tapasztalatok is előfordulhatnak, például fázhatunk, rosszat álmodhatunk, vagy más, de ezek mind fokozatosan el fognak múlni.

 

Zöldborsóleves

 

Hozzávalók: 2,5 dl tej (Föld/frissítő), csipet reszelt szerecsendió (Tűz/forrósító), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 2 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 12 dk liszt, 2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 50 dk zöldborsó (Föld/frissítő), 1,5 l víz, 2 leveskocka, 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A tejet felforraljuk, belerakunk egy csipet reszelt szerecsendiót, sót, vajat, majd állandóan keverve beleszórjuk a lisztet. Addig keverjük, míg az edény falától elválik, ezután lehűtjük. Egyenként beledolgozzuk a két tojást, sózzuk. Beleöntjük a borsót, vízzel kiegészítjük, beledobjuk a leveskockát és öt percig forraljuk. Galuskákat szaggatunk a levesbe, és fedő alatt, lassú tűzön 10 percig forraljuk. Egy csokor finomra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítve, még egyszer felforraljuk.

 

 

Tejszines zöldborsóleves


Hozzávalók: 1 csésze zöldborsó (Föld/frissítő), 25 dk csont, 4 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 3 dk liszt, 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 0,5 dl tejszín (Föld/semleges), 1 tojás (Föld/Víz/melegítő), 3 dk méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: A zöldborsót a csonttal másfél liter vízben puhára főzzük. Majd elkészítjük a rántást, finomra vágott zöldpetrezselymet teszünk bele. Feleresztjük levessel, sózzuk, vajas galuskát szaggatunk bele, végül beleöntjük a tejszín és a tojássárga keverékét a levesbe.

 

 

Tavaszi zöldborsóleves

 

Hozzávalók: 3 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 csésze zöldborsó (Föld/frissítő), 1 csésze vegyes zöldség, 3 szál újhagyma (Fa/Fém/melegítő), 1 paprika (Föld/melegítő), 1 paradicsom (Fa/hűtő), 1 kk pirospaprika (Tűz/semleges), 2 ek liszt, 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 csokor zellerzöld (Fa/frissítő),

Elkészítése: Az olajon megdinszteljük a pórét, beletesszük a zöldségeket, majd puhára főzzük, és grizgaluskával tálaljuk. Egy tojásban elkeverünk 3 dk vajat, 6 dk búzadarát, sózzuk, belereszelünk szerecsendiót, kikeverjük, majd a levesbe szaggatjuk.

 

 

Lestyános zöldborsó krémleves

 

Hozzávalók:1 ek vaj (Föld/Víz/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 2,5 dl zöldségleves, 1 szem burgonya (Föld/semleges), 1 szelet zeller (Tűz/Fém/semleges), 2,5 dl tej (Föld/frissítő), 1 leveskocka, 1 mk lestyánlevél (Fém/melegítő), csipet szerecsendió, 15 dk zöldborsó (Föld/frissítő), 1 dl tejszín (Föld/semleges), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A vajon a hagymát, fokhagymát üvegesre pároljuk, majd felöntjük a zöldséglevessel, hozzátesszük a burgonyát és a zellert, és lefedve 10 percet főzzük. Felöntjük tejjel, hozzáadjuk a leveskockát, lestyánt, szerecsendiót, zöldborsót, majd újból felforraljuk. Fedő nélkül még 3 percig főzzük, és a végén az egészet pürésítjük. Tálaláskor tejszinnel, petrezselyemmel dúsítjuk.

 

A zöldbab sok kalciumot, foszfort, vasat, különféle ásványi anyagokat és rostot tartalmaz. A B1, B2 és E vitaminok mellett még az A vitamin mennyisége is jelentős, sőt a nélkülözhetetlen aminosavak nagy része is benne található. A zöldbab a Víz/Fa/frissítő hatású, ezért nagy hatással van a vesére és a májműködésre

 

 

Párolt zöldbab

 

Hozzávalók: 70 zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 3 kk liszt, 0,5 1 víz, 3 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 kk bazsalikom (Fa/Tűz/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 ek snidling (Fém/melegítő), 0,5 1 zöldséglé (Föld/frissítő), 1 kk vegamix (Fém/frissítő), 0,5 mk reszelt szerecsendió (Tűz/forrósító),

Elkészítése: Az olajon a fokhagymát a fűszerekkel, a zöldbabbal egy kicsit pirítjuk, majd liszttel meghintjük, ráöntjük a zöldséglevet és puhára főzzük. Snidlinggel, kis szerecsendióval meghintve főtt barnarizs mellé tálaljuk.

 

 

Tepsis zöldbab

 

Hozzávalók: 70 dk zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 2 dk vaj (Föld/Víz/frissítő),, 2 dl tej (Föld/frissítő), 2 ek liszt, 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 ek tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A zöldbabot egyben hagyjuk, és forrásban lévő sós vízbe tesszük, 15 percig főzzük, ezután a félig megfőtt zöldbabot beleterítjük egy tepsibe. Ezután a felolvasztott vajra rászórjuk a lisztet, és addig kevergetjük, amíg habzani nem kezd. Ekkor ráöntjük a meleg tejet, és a zöldbab főzőlevéből másfél decit, és folyamatos keverés közben sűrűre főzzük. Sóval, zúzott fokhagymával ízesítjük, belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Amikor a massza kissé lehűlt, beletesszük a nyers, felvert tojásokat. Ezt egyenletesen rákenjük a tepsiben lévő zöldbabra, és forró sütőben pirosra sütjük.

 

 

Sárgarépás zöldbab

 

Hozzávalók: 50 dk zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 3 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 dl fehérbor (Fa/semleges), 2 ek paradicsompüré (Víz/hűtő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 3 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk oregano (Tűz/melegítő), 1 mk pirospaprika (Tűz/semleges), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő),

Elkészítése: Az olajon a hagymát és fokhagymát üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a répa csíkokat és a babot, majd puhára pároljuk. Közben a bort összekeverjük a paradicsompürével, fűszerekkel, és hozzáadjuk a zöldségekhez. Az egészet 10 percig fedő nélkül összeforraljuk.

 

 

Francia zöldbab

 

Hozzávalók: 40 dk zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 4 paradicsom (Fa/hűtő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 dl víz, 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: Az olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, paradicsom kockákat, megsózzuk, és kicsit pároljuk, majd hozzáadjuk a babot. Megszórjuk borssal, és felengedjük a vízzel, felforraljuk, majd néha megkeverve további 10 percig főzzük. Amikor besűrűsödött, megfűszerezzük.

 

 

Zöldbab paradicsomszószban

 

Hozzávalók: 50 dk zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 2 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 2,5 dl paradicsompüré (Víz/hűtő), 3 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 mk oregánó (Tűz/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/ melegítő), csipet őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: Az olajon megpirítjuk a hagymát, rászórunk borsot, a zöldfűszerek felét és a fokhagymát. Amikor érezzük a fűszerek illatát, akkor hozzáadjuk a pürét, egy kis vizet és felforraljuk. Ezután hozzáadjuk a zöldbabot, sót, maradék zöldfűszert és annyi forró vizet öntünk alá, hogy ellepje a babot. Fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. Párolt rizzsel fogyasztjuk.

 

 

 

 

A legfontosabb dolog, amit az egészségünkért tehetünk, hogy mindig a megfelelő típusú ételeket fogyasszuk. Most nyáron lehet a legkönnyebb méregtelenítő diétát tartani, mivel ebben az időszakban állnak a rendelkezésünkre leginkább a friss zöldségek és gyümölcsök. A szervezet radikális tisztítására, méregtelenítése vagy a betegségek megelőzése céljából rendszerint három hónapos méregtelenítési kúrát javasolnak. Ezalatt kerüljük a fehér rizst, cukrot, húst, és a sót, helyette a fő táplálékunk teljes magokból készült kenyér, zöldségek, gyümölcsök, esetenként kecsketej, friss sajt, méz legyen. Ezzel a három hónapos méregtelenítő diétával jelentősen javíthatunk a szervezetünk állapotán, segítünk eltávolítani azokat a mérgező anyagokat, melyek az évek alatt lerakódtak, vagy beépültek a szervezetünkbe. Az immunrendszer megerősödését leginkább az étrendváltoztatással tudjuk serkenteni, és sokkal hatékonyabban fog működni a testünk. Nagyon lassan, óvatosan lépésről-lépésre, először csak néhány napig, először például a reggeli változtatásával, majd később a reggelivel és ebéddel próbálkozzunk, és csak azután térjünk át a teljes étrendre. Étrendünk mindig teljes értékű, természetes élelmiszerekből, hüvelyesekből, magokból, nyers zöldségekből, gyümölcsökből álljon. Fontos, hogy három hónapig kerüljük a húsokat, halat, tejterméket,.tojást, majd három hónap után lassan, fokozatosan ismét visszatérhetünk kedvenc ételeinkhez, ha akarjuk. Közben figyeljük meg, hogyan reagál ezekre a szervezetünk. Az új étrendünk hatására észrevesszük, hogy rövid időn belül jobban érezzük magunkat, jobb lesz a közérzetünk, megnövekszik az életerőnk, csökken a levertségünk. Ennek a diétának a hasznát a családunk többi tagja élvezheti, sőt lényegesen könnyebb bevezetni a diétát, ha a többiek is csatlakoznak a programhoz. A diéta meghosszabbítja az életünket, egy új életminőséget tesz lehetővé számunkra, és azonnali javulást fogunk tapasztalni, mivel az energiaszintünk megnövekszik, koncentrációs képességünk megjavul, az állóképességünk erősebbé válik, továbbá úgy szabadulunk meg a fölösleges zsírpárnáktól, hogy közben az izmaink megerősödnek. Csillogó szemünk és tiszta, szép bőrünk lesz, jobban fogunk kinézni, egyszóval az egész testünk működése hatékonyabbá válik. Bármilyen egészségügyi problémánk is volt a múltban, az javulni fog, egyszerűen elpárolog. Röviden, amit régebbről elveszítettünk a könnyű, erőfeszítés nélküli, energiával teli állapotot, jó közérzetet, most mindezt visszanyerjük. „Étkezzünk kiegyensúlyozottan és nyerjük vissza az egészséget! Azonban sokan nehéz helyzetben érezhetik magukat, amikor a mindennapi életükben gyakorlati módon szeretnék alkalmazni a helyes táplálkozással kapcsolatban ajánlottakat. Hiszen a munkába járás mellett kevés idejük és energiájuk marad a megfelelő ételekhez szükséges alapanyagok beszerzésére és azok elkészítésére. De segít nekünk ebben a VegaFOOD, náluk megrendelhetjük aezeket az ételeket. 

 

Zöldborsós mandulás rizs

 

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 5 szem kardamon (Fém/melegítő), 2,25 csésze víz, 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk kurkuma, 3 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk fahéj (Fém/Víz/forrósító), 6 szem szegfűszeg (Fém/melegítő), 10 dk mandula (Tűz/Föld/melegítő), 30 dk zöldborsó (Föld/frissítő),

Elkészítése: Az olajon megpirítjuk a fahéjat, a szegfűszeget, a tört egész kardamont és a mandulát, majd hozzáadjuk a rizst, és addig keverjük, míg a szemek átlátszóak lesznek. Ráöntjük a forró, sós, kurkumás vizet és belekeverjük a zöldborsót, felforraljuk, és lefedve kis lángon 20 percig pároljuk.

 

 

Spenótos barnarizs

 

Hozzávalók: 25 dk barnarizs (Fém/frissítő), 6 dl zöldséglé (Föld/frissítő), 3 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 3 marék spenót (Fa/hűtő), 5 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 5 dk reszelt sajt (Föld/Víz/frissítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő),

Elkészítése: Az olajon a fokhagymát kissé megdinszteljük, majd rádobjuk a spenótleveleket és fedő alatt megfonnyasztjuk. Ezután hozzákeverjük a rizst, és 20 perc alatt puhára pároljuk, Még forrón belekeverjük a vajat, és a sajtot.

 

 

Zöldbabos rizs

 

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 csésze zöldborsó (Föld/frissítő), 1 csésze zöldbab (Víz/Fa/frissítő), 1 csésze sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 kk petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 kk reszelt gyömbér (Fém/forrósító), 1 babérlevél (Tűz/Fém/melegítő), 1 szem kardamom (Fém/melegítő), 2,25 csésze víz, 1 kk citromlé (Fa/hűtő), 1 kk olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A vajon megpirítjuk a gyömbért, belekeverjük a rizst, pár percig pirítjuk, ezután hozzáadjuk a zöldségeket, és hozzáöntjük a vizet, a babérlevelet és a kardamommagot, majd lefedve puhára főzzük.

 

 

Citromos rizs

 

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk római kömény (Fém/melegítő), 1 kk mustármag, 1 mk curry (Fém/forrósító), 1 mk fahéj (Fém/Víz/

forrósító), 1 erős zöldpaprika (Fém/forrósító), 2,25 csésze víz, 2 kk tengeri só (Víz/ melegítő), 1 mk kurkuma, 1 dl citromlé (Fa/hűtő), 1 citrom karikák, 2 ek vaj (Föld/Víz/ frissítő), petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A olajon a római köményt, mustármagot kissé megpirítjuk, majd a curryt és a fahéjat. Mikor a római köménymagok megbarnultak, hozzáadjuk az apróra vágott zöldpaprikát és a rizst. Két-három percig kevergetve pirítjuk, majd ráöntjük a forrásban lévő sós vizet. Felforraljuk, majd lefedve 20 pároljuk. Ha megfőtt, rácsurgatjuk a citromlevet és megszórjuk vajdarabkákkal, és még 3 percig főzzük. Végül citromkarikákkal és petrezselyemmel tálaljuk.

 

 

Bazsalikomos-hagymás barnarizs

 

Hozzávalók. 1 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk bazsalikom (Fa/Tűz/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 2,25 csésze víz,

Elkészítése: Az olajon megdinszteljük a hagymát, rátesszük a rizst, majd fedő alatt puhára pároljuk.

 

 

Cseresznyés piskóta

 

Hozzávalók: 3 tojás, 25 dk cukor, 25 dk liszt, 1 sütőpor, késhegynyi szódabikarbóna, 1 pohár tejföl, 30 dk cseresznye (Fa/melegítő), csipet só, vaj a tepsi kikenéséhez,

Elkészítése: Az egész tojásokat a cukorral habosra kevertjük, hozzátesszük a sütőport, szódabikarbónát, sóval elkevert lisztet és a tejfölt. Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük, beletesszük a gyümölcsöket, és előmelegített 180 fokos sütőben 35 percig sütjük.

 

 

Cseresznyés süti

 

Hozzávalók: 20 dk liszt, 10 dk cukor, 10 dk margarin, 1 tojás, csipet só, 1 vaniliás cukor, 1 kk sütőpor, 50 dk cseresznye (Fa/melegítő), 6 dl tej, 4 dl tejszín, 20 dk rizs,

Elkészítése: A tejet, tejszínt felforraljuk, beleöntjük a rizst és tejberizst készítünk, egy percig kevergetjük, majd letakarjuk és állni hagyjuk. A lisztet, cukrot elkeverjük, hozzáadjuk a vajat és a tojást. Az egészet tésztává gyúrjuk. Formába öntjük, és egyenletesen az aljába nyomkodjuk. A gyümölcsöket a tetején elosztjuk, de a tészta szélét szabadon hagyjuk. A még meleg tejberizst újra átkeverjük, a szélétől kezdve a tésztára öntjük, elegyengetjük, és megsütjük.

 

 

Cseresznyés-mandulás süti

 

Hozzávalók: 2 tojás, 4 dl tejföl, 2,5 dl cukor, 5 dl liszt, 1 csomag sütőpor, néhány csepp mandulaaroma, 50 dk cseresznye (Fa/melegítő), 10 dk mandulaforgács,

Elkészítés: A tojásokat a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a sütőporos lisztet. Alaposan kidolgozzuk, ízesítjük mandulaaromával. A masszát a tepsibe simítjuk, rászórjuk a cseresznyét, és a mandulát, majd előmelegített sütőben 180 fokon, 30 perc alatt halvány sárgára sütjük.

 

 

Cseresznyés-muffin

 

Hozzávalók: 5 dl tej, 1 csipet tengeri só, 12 dk búzadara, 35 dk cseresznye, 3 tojás
6 dk vaj, 12 dk cukor, 1 vaníliás cukor, 1 kk citromlé, 7 dk darált mandula,

Elkészítése: A tejet elkeverjük a sóval és a búzadarával, állni hagyjuk 2-3 órát. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük. A tojássárgájákat a cukrokkal, vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a citromlevet, és a búzadarás keveréket, majd a darált mandulát. ezután óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét és a cseresznyét. Formákba töltjük, és előmelegített sütőben 200 fokon, 25 perc alatt készre sütjük.

 

 

Cseresznyés-joghurtos muffin

 

Hozzávalók: 25 dk cseresznye (Fa/melegítő), 2 bögre graham liszt, 2 kk sütőpor, 1 bögre joghurt, 1 bögre cukor, 1 tojás, fél bögre olaj, 1 mk tengeri só, 1 bögre kukoricapehely,

Elkészítése: Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd egy másik tálban a tojást, olajat, joghurtot, cukrot. Az egészet alaposan összekeverjük, beleszórjuk a cseresznyét, majd a formákba tesszük, és az előmelegített sütőben 180 fokon 25 percig sütjük. Amikor kész, hagyjuk hűlni, úgy könnyebb kiszedni a formákból.

 

 

 

 

 

 

Sok kínai gyógynövény radikálisan csökkenti a vér koleszterinszintjét, holott a hagyományos kínai orvoslás nem ismeri a koleszterint. Az emberi és állati sejtben található koleszterin valójában egy zsírral rokon szteránvázas vegyület, melyeknek fontos szerepük van a sejthártyák felépítésében. A vér koleszterintartalma általában következtet a máj működésére, ami fokozott lehet a vesebetegség, cukorbetegség, csökkent pajzsmirigyműködés, illetve érelmeszesedés esetén. A baj mindig az emésztőrendszerünkben kezdődik, amikor a főtt ételek fogyasztásakor eltűnik a zsírból a lipáz nevű enzim, ezzel az enzimes emésztés nem tud végbemenni. Ugyanis a lipáztól megfosztott zsír kénytelen az elfogyasztást követően két-három órát tétlenül, és a gyomorban ülni átalakulás nélkül, ezzel tud a koleszterin károkat okozni az érrendszerünkben, mert eltömíti az artériákat. Az érelzáródásért felelős anyagok, főleg a koleszterol és a zsírok. Ahogy az elzáródás fokról fokra létrejön, az erek átmérője annyira beszűkül, hogy többé nem képesek elegendő vért áramoltatni a szívizom megfelelő táplálásához. Az erek folyamatos szűkülése okozza végül a szívkoszorúér szűkületet. A vér magas koleszterintartalma, illetve az érelmeszesedés kialakulását legtöbbször a túlzottan jang táplálékok idézik elő, mint a vaj, tojás, tejföl, velő, máj, hús. Az állati zsiradékban gazdag étrend hatására ugyanis az artériák fala megvastagszik, ezáltal elvesztik rugalmasságukat. A nagy mennyiségű jang étel fogyasztásakor a szervezet bizonyos részei összehúzódnak, megkeményednek, merevvé válnak. Ezen kívül a feleslegben levő jang tápanyagok az energia felgyülemlését idézik elő a testben, ami erős feszültséggel és bezártság érzettel jár, ami jellemző a merev, konok emberekre. Ráadásul a bezárt energiájuk egyszer-egyszer kirobbanhat dühkitörések formájában. Ezeknek az ételeknek a visszafogásával azonban csökkenthetjük a koleszterin bevitelét. A felhalmozódott koleszterinfelesleget leghatásosabban megkötni, illetve eltávolítani a pektinvegyületekkel lehet. Különösen sok pektint tartalmaz a borsó, bab, alma, málna, a túrő pedig jó antiszklerotikus tulajdonságokkal rendelkezik.

 

 

A méregtelenítési, tisztulási folyamatokat gyakran kísérik bizonyos rendellenes fizikai megnyilvánulások, melyek általában addig tartanak, amíg a vér minősége teljes mértékben meg nem változik. Ez akár 3-10 napig, de egyes esetekben néhány hónapig is eltarthat. A változások az erős alkatúaknál alig észrevehetők, míg azok akik gyenge alkatúak, rosszul táplálkoztak, sok gyógyszert fogyasztottak; illetve valamilyen műtéten estek keresztül, azoknál a kiválasztási változások erőteljesebben jelentkeznek. Emiatt viszont nem kell nyugtalankodni, mivel ezek a tünetek a természetes gyógyulási folyamat elindulását, a szervezet regenerálódását, illetve a sok év alatt felhalmozódott fölösleg folyamatos kilökődését jelzik. Általában ezek a tünetek természetes módon megszűnnek, mihelyt a szervezetünk újra alkalmazkodik a normális működéshez. Amennyiben mégis súlyosbodnak, vagy kellemetlenek, akkor úgy módosítunk az étrendünkön, hogy kis mennyiségben együnk néhány korábban megszokott ételt, de csak addig, amíg az egyensúlyunk helyre nem áll.

 

Általános fáradtság

Ha korábban nagyon sok állati fehérjét és zsírt fogyasztottunk, akkor általános fáradtság érzetünk lehet, és mindaddig érezni fogjuk a fizikai fáradtságot, illetve az enyhe szellemi depressziót, amíg az új étrend kezd energiaforrásként működni. Ez az időszak általában egy hónapnál tovább nem tart. Az azelőtt tapasztalt energikus aktivitásunk a mértéktelenül fogyasztott táplálékoknak az erőteljes elégetéséből származott, nem pedig az egészséges, kiegyensúlyozott aktivitási formából. 

 

Fájdalom

Ha korábban nagy mennyiségben fogyasztottunk folyadékot, cukrot, gyümölcsöt és más erőteljesen, jin jellegű élelmiszert és italt, akkor néha fájdalmat érezhetünk. A fejfájást, a belekben, vesében, mellkasban érzett fájdalmat az okozza, hogy az abnormálisán kiterjedt szövetek és idegsejtek fokozatosan összehúzódnak. Az ilyen fájdalmak fokozatosan vagy hirtelen elmúlnak, mihelyt az abnormálisan kiterjedt területek visszanyerik normális állapotukat. A folyamat a korábbi állapottól függően rendszerint 3-14 napig tart.

 

Rendellenes verejtékezés, gyakori vizelés

Ha korábbi étrendünkben fölösleges mennyiségű folyadékot fogyasztottunk, például víz, különböző italok, alkohol, gyümölcslé, tej és más tejtermékek formájában, akkor a kiegyensúlyozott étrend hatására néhány hónapon keresztül rendellenes verejtékezést tapasztalunk, vagy szokatlanul gyakran érzünk vizelési ingert. A felhalmozódott fölösleges folyadékoknak és zsíroknak a redukálásával a test visszatér a normális, kiegyensúlyozott, egészséges állapotra, az anyagcsere egyensúly fokozatosan helyreáll, és a tünetek is megszűnnek.

 

Hasmenés vagy székrekedés

Ha korábban a nem megfelelő étrend következtében krónikus bélpanaszokban szenvedtünk, akkor rendszerint néhány napig tartó hasmenésre, vagy maximum húsz napig tartó székrekedésre panaszkodhatunk.  A hasmenés a belekben felhalmozódott pangó anyag, az átalakulatlan élelem, a zsír, nyalka és folyadék kiürülésének egyik formája.  A székrekedés viszont annak a következménye, hogy a korábbi étrend során, abnormálisán kitágult bélrendszer összehúzódásának a folyamata megkezdődött. Ez az összehúzódás visszaadja a bélrendszer rendes rugalmasságát, így a panaszok megszűnnek.

 

Lencse saláta olajbogyóval

 

Hozzávalók: 1 csésze lencse (Föld/Víz/frissítő), 0,5 csésze fekete olajbogyó (Tűz/ melegítő), 2 ek kapribogyó (Tűz/ melegítő), 4 ek friss oregano (Tűz/melegítő), 1 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 4 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 citrom leve (Fa/hűtő), 1 ek olivaolaj (Föld/frissítő),

Elkészítése: A lencsét a fél óra alatt puhára főzzük, majd leöntjük a vizet és hozzákeverjük az olivát, kaprit, oreganót, fokhagymát, petrezselymet. Végül leöntjük a citromlé, egy csipet só, bors keverékével.

 

A hőség betegségek a Tűz elemhez tartoznak, és megegyeznek a jang állapotokkal, amit a nyári meleg csak jobban felerősít, ezért kerüljük a meleget és kívánjuk a hideget, hűsítő ételeket, italokat. Jelei a magas láz, kipirult arc, véreres szem, sötét vizelet, gyulladások a test bizonyos részein, kelések, hólyagok, fekélyek, fájdalmas bőrelváltozások, ragacsos, sűrű, forró váladékok, pl. a köhögés sűrű sárga nyákkal, nyálkás, véres széklet a végbél égő érzésével. A tartós forróság a testet kiszárítja, a folyadékot elvonja, ezért száraz a nyelv, szomjúság gyötör, száraz a széklet, ritka a vizelet, váratlan vérzések, vörös bőrkiütések, zavaros beszéd, delírium is kialakulhat. Ártalmas hatása lehet még a hirtelen magas láz, torokfájás, arcpír, száraz köhögés. Általában az agy, szív, máj, epehólyag, vagy a gyomor szokott kórosan felhevülni, ami a testben hőségérzetet okoz. A hő felfelé és kifelé irányul, ezért a bőrön megjelennek a kiütések, vörösödések, duzzanatok, helyi gyulladások. A túlhevültség tünetei a testszagok, ilyen a széklet, bélgáz, folyás, hüvelyváladék, és megnyilvánul a menstruációs vér erőteljes szagában. A túlhevültség jellemző tünete még a nyugtalanság, türelmetlenség. A hőtöbbletállapotok a testet rendszerint kiszárítják, ami nedvszegénységet okoz. Amikor állandóan melegünk van, lázasak, vagy gyakran szomjasak vagyunk, akkor hűsítő ételeket, gabonákat fogyasszunk, mint a köles, búza, árpa. A belső forróság különböző szervek jinjének és jangjának a díszharmóniájából ered, ezért a kezelése olyan gyógynövényekkel történik, melyek a tüzet eloszlatják, lehűtik, és gátolják a baktériumok szaporodását. A test ellenálló képességét javítja és tüneti megkönnyebbülést hoz a vastagbél 4 pont masszírozása is.

Sárgarépa pogácsák

 

Hozzávalók: 4 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 2 szelet kenyér (Föld/hűtő), 1 kis fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 2 ek liszt.

Elkészítése: A sárgarépákat és a hagymát lereszeljük, hozzáadjuk a vízbeáztatott kenyeret, sózzuk, borsozzuk és a masszából pogácsákat formálunk, amit megforgatunk morzsában, majd forró olajban kisütjük. Fokhagymás tejfölös mártással tálaljuk.

 

 

Pórés répaburger

 

Hozzávalók: 2 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 2 szál póréhagyma (Fa/Fém/melegítő), 2 szem burgonya (Föld/semleges), 2 ek vegamix (Fém/frissítő), 2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 2 zsemle (Föld/hűtő), 2 dl tej (Föld/frissítő), 1 mk őrölt szerecsendió (Tűz/forrósító), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 mk pirospaprika (Tűz/semleges),

Elkészítése: A burgonyát, répát és póréhagymát 10 percig pároljuk a leveskockával ízesített vízben, majd lehűtjük. Majd összetörjük, hozzákeverjük a tejben áztatott zsemlét, tojásokat, fűszerezzük, a masszából pogácsákat formálunk, és forró olajban kisütjük.

 

 

Zelleres répaburger

 

Hozzávalók: 35 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 15 dk zeller (Tűz/Fém/semleges), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1-2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 10 dk kenyér (Föld/hűtő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk pirospaprika (Tűz/semleges), 1 mk őrölt köménymag (Föld /forrósító), 1 mk majoránna (Tűz/melegítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: Az egészet összedolgozzuk, majd a masszából pogácsákat formálunk, és a forró olajban kisütjük.

 

 

Burgonyás répaburger

 

Hozzávalók: 2 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 szál fehérrépa (Föld/semleges), 2 szem burgonya (Föld/semleges), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 2 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 bögre liszt, 1 mk kurkuma, 1 kk majoránna (Tűz/melegítő), 1 mk római kömény (Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), víz,

Elkészítése: A répákat és a krumplit lereszeljük, összedolgozzuk a hozzávalókkal, a masszát fél órát pihentetjük, majd olajban kisütjük.

 

 

Sajtos répaburger

 

Hozzávalók: 3 szál reszelt sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 10 dk reszelt sajt (Föld/Víz/ frissítő), 1 ek zsemlemorzsa (Föld/hűtő), 1 tojás (Föld/Víz/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A masszából kis pogácsákat formálunk és olajban kisütjük.

 

 

Epermártás

 

Elkészítése: 30 dk eper (Fa/frissítő), 2 ek méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: Az epret a mézzel összeturmixszoljuk, majd átmelegítjük.

 

 

Epres gyümölcsrizs

 

Hozzávalók: 15 dk barnarizs (Fém/frissítő), 5 dl tej (Föld/frissítő), 2 dl víz, 10 dk cukor (Föld/hűtő), 1 csipet tengeri só (Víz/melegítő), 1 vaníliás cukor, 2 dl tejszín (Föld/semleges), 40 dk eper (Fa/frissítő), 0,5 citrom leve (Fa/hűtő),

Elkészítése: A rizst a víz és a tej keverékében felforraljuk, kis lángon, kevergetve 15 percig főzzük. Közben hozzátesszük a cukrot, vaníliás cukrot, sót, majd a saját gőzében hagyjuk puhulni. Az epret felkockázzuk, rácsavarjuk a citrom levét, majd a kis cukorral felvert tejszínt, és a kihűlt tejberizshez keverjük. Egy jénai aljára tesszük az eper felét, erre a rizst, majd az eper másik felét, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

 

 

Epres rizsfelfújt

 

Hozzávalók: 30 dk barnarizs (Fém/frissítő), 5 dl tej (Föld/frissítő), 3 dl víz, 2 csomag vaníliás cukor, 6 tojás (Föld/Víz/melegítő), 15 dk cukor (Föld/hűtő), 2 kk liszt, 1 csomag sütőpor, 2 ek eperlekvár (Föld/melegítő), 50 dk eper (Fa/frissítő),

Elkészítése: A rizst a két vaníliás cukorral tej és víz keverékében megfőzzük, majd lehűtjük. A tojások sárgáját kikeverjük cukorral, liszttel és sütőporral és a kihűlt rizshez keverjük. Ezt a vajjal kikent, lisztezett tepsibe öntjük, és lassú tűzön megsütjük. Amikor kész, még melegen rátesszük az epret a tetejére, majd a kemény tojásfehérjékbe keverjük a lekvárt, majd ezt az eperre terítjük, majd nagyon gyenge tűznél a habot rózsaszínűre megsütjük.

 

 

Epres túrógombóc

 

Hozzávalók: 2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 8 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 50 dk túró (Fa/hűtő), 4 ek búzadara, 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 4 ek zsemlemorzsa, 16 szem eper (Fa/frissítő), 3 dl tejföl (Fa/frissítő), 2 ek porcukor (Föld/hűtő),

Elkészítése: A tojások sárgáját 3 dk olvasztott vajjal simára kikeverjük, hozzáadjuk a túrót, darát, sót. A tojásfehérjét kemény habbá felverjük, majd beleforgatjuk a túrós masszába. Egy órán át pihentetjük, így a dara megdagad. Közben az 5 dk vajat fölolvasztjuk, beleszórjuk a morzsát és közepes lángon, állandóan kevergetve aranysárgára pirítjuk. A túrós masszából nedves kézzel 16 gombócot formálunk, mindegyik közepébe 1-1 szem epret nyomunk, és a 2 liter forró vízben megfőzzük. Lassú tűzön, mivel a gombócok inkább dagadjanak, mint főjenek. Amikor a víz színére feljöttek, további 8 percig még főzzük. Ezután szűrőkanállal kiszedjük, hideg vízzel leöblítjük, így nem esnek szét. A jól lecsöpögtetett a gombócokat megforgatjuk a pirított morzsában, meglocsoljuk tejföllel, vagy epermártással.

 

 

Epres gombóc másképpen

 

Hozzávalók: 25 dk túró (Fa/hűtő), 16 dk liszt, 6 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 1 tojás (Föld/Víz/melegítő), 1 tojássárgája (Föld/Víz/melegítő), reszelt citromhéj (Fa/hűtő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 3 cl rum (Tűz/forrósító), 12 szem eper (Fa/frissítő), vaj, morzsa,

Elkészítése: A túrót áttörjük, olvasztott vajjal, a tojással, a tojássárgájával elkeverjük. Hozzáadjuk a citromhéjat, rumot, sót, lisztet, és egy órára hűtőbe tesszük. A morzsát kis vajon megpirítjuk, vaníliás cukorral elkeverjük. A gombócokat sós vízben megfőzzük, és ebben a morzsában megforgatjuk.

 

 

Mandulás-epres palacsinta

 

Hozzávalók: 15 dk liszt, 4 tojás (Föld/Víz/melegítő), 2,5 dl tej (Föld/frissítő), 4 ek méz (Föld/forrósító), 50 dk eper (Fa/frissítő), 3 ek mandulalikőr (Föld/forrósító), 5 dk pirított mandulaforgács (Tűz/Föld/melegítő), 4 ek cukor (Föld/hűtő), vaj (Föld/Víz/frissítő),

Elkészítése: A lisztet összekeverjük a tojással, sóval, tejjel, mézzel, és 15 percig pihentetjük. Kivajazott serpenyőben vékony palacsintákat sütünk, majd az egyik felére halmozzuk az eperdarabokat, megszórjuk pirított mandulaforgáccsal, összehajtjuk, azonnal tálaljuk.

 

 

Darafelfújt eperöntettel

 

Hozzávalók: 1 liter tej (Föld/frissítő), 20 dk kukoricadara (Föld/semleges), 5 dk vaj (Föld/Víz/ frissítő), 1 csipet tengeri só (Víz/melegítő), 2 ek méz (Föld/forrósító), öntethez: 40 dk eper (Fa/frissítő), 4 ek cukor (Föld/hűtő),

Elkészítése: A tejet fölforraljuk, beleszórjuk a darát, és kevergetve 4 percig főzzük. Ezután a tűzről levesszük, és lefedve még 15 percig hagyjuk duzzadni. Közben belekeverjük a sót, mézet, majd a vajjal kikent formába töltjük, és 4 percig sütjük, amíg a gyümölcsöntet elkészül. Ehhez a megmosott gyümölcs felét turmixszoljuk, 1 deci vízzel meg a cukorral 2-3 percig forraljuk, majd másik felét elnegyedelve beleszórjuk. A darafelfújtakat tányérra borítjuk, és meglocsoljuk gyümölcsös öntettel.

 

 

Joghurtos epres sütemény

 

Hozzávalók: 30 dk graham liszt, 1 sütőpor, 1 kk fahéj (Fém/Víz/forrósító), 2 tojás (Föld/Víz/melegítő), 1 kk vanília őrlemény (Föld/melegítő), 1 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 2 pohár joghurt (Fa/hűtő), 50 dk eper (Fa/frissítő), mandula (Tűz/Föld/melegítő),

Elkészítése: A cukrot összekeverjük a tojással, vaníliaaromával, majd hozzáadjuk az olajat, joghurtot. Ezután hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, fahéjat, majd a gyümölcsöt. Vajjal kikent tepsibe belesimítjuk a masszát, megszórjuk durvára vágott mandulával, és 175 fokos sütőben 40 percig sütjük.

 

 

A csicseriborsó fogyasztása a daganatok, lábadozás, emésztési zavarok, kimerültség, ízületi bántalmak, szexuális gondok, stressz esetén rendkívül hatásos, mivel erősíti a lép és a vese energiáját.

 

Szezámmagos csicseriborsó pástétom

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), fél csésze pirított szezámmag (Víz/Fa/melegítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 citrom leve (Fa/hűtő), 1 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Pikáns csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 4 csésze víz, 1 csésze kókuszreszelék (Föld/frissítő), 1 citrom leve (Fa/hűtő), 6 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 erős zöldpaprika (Fém/forrósító), 1 kk kurkuma, 1 kk római kömény (Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Citromos csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 2 citrom leve (Fa/hűtő), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 3 ek szezámmagkrém, 4 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, megfőzzük, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és habosra turmixszoljuk. Citrommal, zöld olívabogyóval és retekkel fogyasszuk.

 

 

Korianderes csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 20 dk csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 1 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 3 levél babér (Tűz/Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), csipet őrölt bors (Fém/melegítő), 1 mk őrölt koriander (Fém/melegítő), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk pirospaprika (Tűz/semleges),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Fokhagymás-csípős csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 1 csomó leveszöldség, 6 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 citrom leve (Fa/hűtő), 6 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), csipet őrölt bors (Fém/melegítő), 1 csipet cayenne bors (Fém/forrósító), 1 mk curry (Fém/forrósító), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Vajas csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 10 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 kk mustár (Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), csipet őrölt bors (Fém/melegítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

Joghurtos csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), csipet őrölt bors (Fém/melegítő), 3 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), joghurt (Fa/hűtő), pirospaprika (Tűz/semleges), 4 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd másnap egy órát főzzük. Ezután vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és habosra turmixszoljuk.

 

 

Olivabogyós csicseriborsókrém

 

Hozzávalók. 40 dk1 csésze csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 4 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk őrölt köménymag (Föld/forrósító), fél citrom leve (Fa/hűtő), 1 mk chili paprika (Fém/forrósító), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 20 db olivabogyó (Tűz/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A csicseriborsót egy napig vízben áztatjuk, majd a vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót és krémesre turmixszoljuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fokhagymasaláta

 

Hozzávalók: 30 dk fokhagyma (Fém/frissítő), 0,5 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 0,5 dl fehérbor (Fa/semleges), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 2 ek balzsamecet (Fa/melegítő), 1 ek méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: A fokhagymát az olajon puhára pároljuk, majd a borral felengedjük és lefedve 10 percig pároljuk. Ha kihűlt, elkeverjük az olajjal, sóval, zöldpetrezselyemmel, mézzel és ecettel kikevert öntettel.

 

 

Paprika-póré saláta

 

Hozzávalók: 8-10 kaliforniai paprika (Föld/melegítő), 2 szál póréhagyma (Fém/frissítő), 2 citrom leve (Fa/hűtő), 2 ek zsályalevél (Tűz/melegítő), 2,5 dl víz, 2 ek napraforgómag (Víz/Fa/melegítő), 2 ek szezámmag (Víz/Fa/melegítő), 2 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő),

Elkészítése: A vizet, a citromlével felforraljuk, beletesszük a zsályát, a vékony csíkokra vágott paprikát, póréhagymát. Ebben a pácban állni hagyjuk, amint kihűlt hozzáadjuk az öntetet, és néhány órára a hűtőbe tesszük.

 

 

Lilahagyma saláta

 

Hozzávalók: 6 fej lilahagyma (Fém/frissítő), 5 jonatán alma (Fa/Föld/frissítő), 4 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 2 ek citromlé (Fa/hűtő), 1 ek méz (Föld/forrósító), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A hagymát fél karikákra vágjuk, ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót, majd a hűtőben egy órát érleljük.

 

 

Mézes hagymasaláta

 

Hozzávalók. 6 fej lilahagyma (Fém/frissítő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 2 dl vörösbor (Tűz/forrósító), 3 ek citromlé (Fa/hűtő), 2 ek méz (Föld/forrósító), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: A hagymát az olajon üvegesre pároljuk, borral felengedjük és hagyjuk kihűlni. Közben az mézet a citromlében feloldjuk, majd ezt a hagymára öntjük. Hidegre tesszük érlelődni.

 

 

Póréhagyma saláta

 

Hozzávalók: 3 szál póréhagyma (Fa/Fém/melegítő), 25 dk lilahagyma (Fém/frissítő), 2 citrom (Fa/hűtő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A hagymákat felkarikázzuk, majd hozzákeverjük a többi hozzávalót. Jól záródó üvegbe tesszük, egy napig érleljük.

 

 

Ecetes hagymasaláta

 

Hozzávalók: 30 dk vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 3 ek méz (Föld/forrósító),  3 ek balzsamecet (Fa/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő),

Elkészítése: A hagymát vékony karikákra vágjuk, majd leöntjük a sóból, ecetből, borsból és olajból készült öntettel. Hozzáöntünk még egy kevés vizet, mézzel ízesítjük és megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel.

 

 

 

Béta-karotin tartalma nagy, egyetlen szál sárgarépa fedezi a napi A-vitamin szükségletünket. A sárgarépának rákellenes hatású, de légúti és bőrfertőzések, egyes szembajok esetén is használják. A sárgarépa kúra májműködési zavarokra ajánlott, amikor két-három napon keresztül kizárólag csak sárgarépalét és vizet fogyaszt. Azonban túlzásbavitele nagyon káros a májműködésre.

 

 

Sárgarépapüré

 

Hozzávalók: 50 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 l víz,

Elkészítése: A sárgarépát lereszeljük, majd a vízben puhára főzzük. Ha langyosra hűlt turmixszoljuk, feltöltjük annyi vízzel, hogy egy liter legyen. Amikor kihűlt, jól felkeverjük és üvegekbe töltjük. Naponta egy kiskanállal fogyasszunk belőle.

 

 

Sárgarépa és fehér retek

 

Hozzávalók: l ek fehér retek (Fém/frissítő), 1 ek sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 2 csésze víz, 1 kk szójaszósz (Víz/hűtő),

Elkészítése: A répát és a retket lereszeljük, majd 5-8 percig főzzük. Ezután ízesítjük 8-10 csepp csenmártással vagy tamari szójaszósszal. Ez az étel segít eltávolítani a fölösleges zsírt és a belekben a lerakódott csomókat is feloldja.

 

 

Firenzei sárgarépa köret

 

Hozzávalók: 2 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 kk olívaolaj (Föld/frissítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 mk majoránna (Tűz/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: A hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a répakarikákat, fűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 

 

Sárgarépa köret erdész módra

 

Hozzávalók: 1 kg sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 dl víz, 20 dk gomba (Föld/hűtő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő),1 mk gyömbér (Fém/forrósító),

Elkészítése: Az olajon a répát, a gombát, a hagymát megpároljuk, majd hozzákeverjük a petrezselyemzöldet.

 

 

Kukoricás sárgarépa köret

 

Hozzávalók. 1,5 kg sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 50 dk kukorica (Föld/semleges), 0,5 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 mk őrölt szerecsendió (Tűz/forrósító), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: A sárgarépát lereszeljük, majd az olajon átfuttatjuk, hozzáadjuk a kukoricát és a fűszereket, valamint a petrezselyem felét. Kis lángon 15 perc alatt készre pároljuk, végül tetejére szórjuk a maradék petrezselymet.

 

 

Gyömbéres párolt sárgarépa

 

Hozzávalók: 70 dk sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 2 ek méz (Föld/forrósító), 2 ek vaj (Föld/ Víz/frissítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 1 darab friss gyömbér (Fém/forrósító), fél citrom (Fa/hűtő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A vajon a mézet karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott sárgarépát. Sóval, reszelt friss gyömbérrel fűszerezzük, majd fedő alatt, lassú tűzön, saját levében 10 percig pároljuk. Citromlével, friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 

 

Ha helyesen táplálkozunk, és a hagyományos ételeket esszük, akkor nincs szükségünk csodaszerekre, étrend kiegészítőkre.Azonban nem árt, ha néhány egyszerű étkezési szokásunkra odafigyelünk.

 

1. Amikor jin túlsúlyos állapotban vagyunk, akkor több jangra van szükségük. Ehhez viszont meg kell növelnünk a legfontosabb ételünket, a gabonafélék arányát, ami viszont csökkenti az étrenden belüli egyéb arányokat. Így az arányok 70% gabonaféle, 20% zöldség, 6% leves, 4% egyéb (tejtermék, húsféle, dióféle) élelmiszer lesz. Ha pedig túlságosan jang állapotban vagyunk, akkor csökkentjük a gabonafélék arányát, ugyanakkor a többi étel arányát megnöveljük, ekkor már 50% gabona, 25% zöldség, 13% leves, 12% egyéb élelmiszerfogyasztásra alakul.

 

2. Nagyon fontos, hogy alaposan rágjuk meg az ételünket, ami segíti az emésztésünket. Különösen a magvakat rágjuk meg jól, melyeket teljes egészében a szánkban emésztünk meg a gyomrunk helyett.

 

3. Lefekvés előtt három órával már semmit ne együnk, mivel alvás közben az étel ingerli a gyomrunkat és a beleinket, illetve alvás közben nem emésztődnek meg rendesen.

 

4. Legjobb, ha az étkezést a jang ételekkel kezdjük és jin ételekkel fejezzük be. A legfontosabb ételünk a gabona, tehát egész étkezésünk alatt folyamatosan együnk belőle. A leves után következnek a zöldségfélék, és ha van, gyümölccsel fejezzük be.

 

5. Sokféle zöldség létezik, a főzést mindig a jangosabb gyökérzöldségekkel kezdjük, majd a leveles zöldségekkel folytassuk, melyekben leginkább a jin van túlsúlyban. A saláta még jinebb, ezért ajánlatos az étkezés végén megennünk.

 

6. Elsőnek a sós leveseket fogyasszuk, mivel a só serkenti az emésztést. Az édes leveseket pedig inkább az étkezések végén együk meg.

 

7. A jang babokat a gabonafélékkel együtt fogyasszuk, míg a jin babokat, szójababot, lima babot az étkezés végén együk. Ha a főétel előtt jin ételeket eszünk, akkor csökkenni fog az étvágyunk, vagyis nem fog jól ülni a gyomrunkban.

 

 

A vér és a nyirok számtalan méreganyagot szállít, melynek legtöbbje savanyú, savas hatású vegyületek. A szervezet a tartósító anyagokat üríti ki a legnehezebben, különösen ha már a szervek működése sem tökéletes. A hagyományos kínai orvoslás szerint a vérben levő mérgek többlet meleget képviselnek, melyek a későbbiekben forró, jang betegségek kialakulásához vezetnek. Ilyenek a prosztata, petefészek, hasnyálmirigyrák, az agy belsejében kialakuló daganatok, illetve a végbél és vastagbélrák, csontrák. A szervezetben a vér tisztaságáért leginkább a vékonybél, másodlagosan a máj, a vese, és a vastagbél felel. A vért az erősen lúgos hatású gyógynövényekkel a savak semlegesítése révén, vagy a szervezet létfontosságú szerveinek, máj, vese, tüdő, vastagbél működésének serkentésével lehet megtisztítani. A testünk építőanyagai folyamatosan cserélődnek, ezért a fölösleges víztartalom és zsírtöbblet eltávolítása, és a vékonybélben lévő felesleg meleg eloszlatása onnan történik, ahol a méreganyagok felhalmozódtak. Az egyensúly megbomlása általában nem rögtön, hanem lassan, akár évtizedek alatt fejlődik ki, majd egyszercsak komolyabb problémaként kitör. Ezért még idejében semlegesítsük a felgyülemlő savakat és méreganyagokat. Én a legegyszerűbb megoldásként a Szánrájder termékeket használom, mivel ennél egyszerűbb és hatásosabb méregtelenítési módszert nem találtam. Csak annyit teszek, hogy a két liter Kálli teába beleszórok két zacskó Forcsit, majd beleöntök egy fiola Elektrosportot, és egy fiola Evergrint, felkeverem, majd ezt a nap folyamán mind megiszom. Mellette két szem Prájmegent és két szem Kvájnerit is elfogyasztok. Különösen hatásos a tisztítőkúra, ha emellett még eleget mozgok, sokat sétálok, kirándulok, vagy biciglizek.

 

Csípős-savanyú rizsleves

 

Hozzávalók: 0,5 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 6 csésze víz, 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 mk gyömbér (Fém/forrósító), 2 dl kefír (Fa/hűtő), 1 ek liszt, 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A rizst a vízben 45 percig megfőzzük, majd behabarjuk, ízesítjük, majd petrezselyemmel vagy snidlinggel megszórjuk.

 

 

Barnarizs leves egyszerűen

 

Hozzávalók. 0,5 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 paradicsom (Fa/hűtő), 1 zöldpaprika (Föld/melegítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 ek liszt, 1 kk pirospaprika (Tűz/semleges), 1 kk őrölt kömény (Föld/forrósító), 1 kk borsikafű (Fém/semleges), 1 zellerlevél (Fa/frissítő), 3 szál petrezselyemlevél (Fa/semleges), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: Az olajon megpirítjuk a lisztet, megszórjuk pirospaprikával, rátesszük a rizst, vízzel feleresztjük, beletesszük a többi hozzávalót és puhára főzzük. Télen melegítő hatású leves.

 

 

Zöldséges rizsleves

 

Hozzávalók: 0,5 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 2 liter víz, 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 kk tengeri só (Víz/melegítő), 2 csésze vegyes zöldség, 1 kk kakukkfű (Fém/melegítő),

Elkészítése: A hagymát az olajon megpirítjuk, rátesszük a rizst, vízzel feleresztjük, és 20 percig főzzük. Ezután beletesszük a zöldségeket, majd még 20 percig főzzük.

 

 

Barnarizs leves különlegesen

 

Hozzávalók: 0,5 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 szál sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 póréhagyma (Fa/Fém/melegítő), 1 uborka (Fa/hűtő), 1 paradicsompaprika (Föld/melegítő), 2 szem savanyú alma (Fa/Föld/frissítő), 1,5 liter víz, 2 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 4 ek szójaszósz (Víz/hűtő), 1 mk őrölt gyömbér (Fém/forrósító), 2 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges),

Elkészítése: A barnarizst megfőzzük. Az olajon a sárgarépát, hagymát enyhén megpirítjuk, hozzáadjuk a többi zöldséget, az almával, és még 2-3 percig továbbpirítjuk. Felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a főtt barnarizst és puhára főzzük. Fűszerezzük szójaszósszal, gyömbérrel vagy köménymaggal, és petrezselyemzölddel megszórjuk.

 

 

Kínai erősítő krémleves

 

Hozzávalók: 0,5 csésze barnarizs (Fém/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), fél csésze főtt csicseriborsó (Föld/Víz/frissítő), 1 darab szárnélküli shiitake gomba, 1 kk miszó (erjesztett szójababkrém) (Víz/melegítő), 3 ek reszelt jégcsapretek (Fém/frissítő),

Elkészítése: Az egészet lassú tűzön, állandó kevergetés mellett 40 percig főzzük. Közben 8-as formában, változtatva kevergetjük. A leves erősen tisztít és egész napra erőt biztosít.

 

Ahhoz, hogy a szervezetünk az energiánkat a legnagyobb hatásfokon hasznosítsa, a szervezetünket tökéletesen be kell állítanunk, amit a szervezetünk hét mirigye, energiaközpontok biztosítja, melyek szabályozzák köztük az energiaáramlást. A mirigyek közötti keringés nagyon hasonlít a szerveken belüli energiakeringésre. A hormonokat a nemi mirigyek kiválasztják, melyek a szexuális energiánkért, nemi reakciónkért és szaporodásunkért felelnek. Azonban a méh, prosztata eltávolítása ezt az egyensúlyát felborítja, ezek a mirigyek a többi mirigy működésének alapját képviselik, mert az energiatermelésével a többi mirigyet táplálja. A mellékvesék a vese, csont, csontvelő, gerincvelő működését biztosítják, viszont a kortizon hosszú távon a mellékveséket rombolja, mivel vérszegénységet, csontritkulást okoznak. A teljes emésztőrendszer működésében, továbbá a test hőmérsékletének és a vércukor tartalmának ellenőrzésébenrendkívül fontos szerepet játszik a hasnyálmirigy. Amikor a hasnyálmirigyünk gyenge, akkor az inzulin nevű váladéka bekerül a vérkeringésbe, ahol a vérben lévő cukrot semlegesíti, és kialakul az alacsony vércukorszint. A hipoglikémia sűrűbbé és nehezebbé teszi a vért, ami kihat a szívre, vérkeringésre, ilyenkor vagyunk állandóan éhesek és folyton cukrot kívánunk. Amikor a cukor bekerül a vérkeringésbe, az serkenti a hasnyálmirigyet, és újbóli cukorhiányt termel a vérben, ami tönkreteszi a hasnyálmirigy működést, így kialakul a cukorbaj. Azonban a vérben lévő cukrot az inzulin injekciók semlegesítik, de ezzel csökkentik az emésztőrendszer működését. A csecsemőmirigy a szívet és a keringési rendszert irányítja, a pajzsmirigy pedig a sejtek anyagcseréjéről gondoskodik, és irányítja a növekedést. Az agyalapi mirigy, a hipofízis az emlékezést, gondolkodást irányítja. A harmadik szemnek nevezett tobozmirigy a test pszichikai és szellemi központja, és ennek a mirigynek köszönhető az előérzet és lelkiismeret. A tobozmirigy a váladékain keresztül közvetlenül hat a többi mirigyre.

Hagymás babsaláta

 

Hozzávalók: 30 dk tarkabab (Fém/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 kk balzsamecet (Fa/melegítő),  0,5 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 kk méz (Föld/forrósító), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 0,5 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 1 ek petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 babérlevél (Tűz/Fém/melegítő),

Elkészítése: A babot hideg vízben egy éjszakát áztatjuk, majd babérlevéllel puhára főzzük. Az ecettel, sóval, mézzel, olajjal, őrölt borssal és a karikára vágott hagymával öntetet készítünk, majd a még forró, leszűrt babot belekeverjük. Petrezselyemzölddel, gerezdekre vágott főtt tojással tálaljuk.

 

 

Hagymás ecetes babsaláta

 

Hozzávalók: 40 dk tarkabab (Fém/frissítő), 2 fej lilahagyma (Fém/frissítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 ek méz (Föld/forrósító), 2 kk balzsamecet (Fa/melegítő), 1 dl víz, 0,5 mk őrölt bors,

Elkészítése: A lilahagyma karikákat leöntjük a sóval, mézzel, ecettel, borssal elkevert vízzel, majd hozzákeverjük a megfőtt babot. A tetejére kemény tojást és zöldpaprikát karikázunk.

 

 

Török babsaláta

 

Hozzávalók: 30 dk tarkabab (Fém/frissítő), 2 zöldpaprika (Föld/melegítő), 3 paradicsom (Fa/hűtő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 3 kemény tojás, 8 fej piros retek (Fém/frissítő), 1 kk balzsamecet (Fa/melegítő), 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 20 szem fekete olajbogyó (Tűz/frissítő),

Elkészítése: Az éjszakára beáztatott babot másnap puhára főzzük, majd hideg vízben lehűtjük, ezután hozzákeverjük a kockákra vágott paradicsomot, paprikát, hagymát és a petrezselyemzöldet. Kemény tojással, retekkel és olajbogyóval díszítjük. Az egészet leöntjük a sóval, ecettel és olívaolajjal elkevert öntettel. Hűtőben 3 órát érleljük.

 

 

Örségi babsaláta

 

Hozzávalók: 40 dk tarkabab (Fém/frissítő), 2 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 csokor petrezselyemzöld (Fa/semleges), 1 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 dl balzsamecet (Fa/melegítő), 1 dl olívaolaj (Föld/frissítő), 1 babérlevél (Tűz/Fém/melegítő), 0,5 mk őrölt bors (Fém/melegítő),

Elkészítése: Egy éjszakán át beáztatott babot sóval, babérlevéllel puhára főzzük, majd lehűtjük és kevés főző levével együtt egy tálba rakjuk. Az olajból, ecetből, hagymából, fokhagymából kevés vízzel salátaöntetet készítünk, ízesítjük sóval, borssal, majd leöntjük vele a babot. Néhány órás állás után hidegen tálaljuk.

 

 

 

 

 

Egy régi mondás szerint a zsálya (Tűz/melegítő) meghosszabbítja az életünket. Ezt a hírnevét még neve is alátámasztja, mivel a salvia a salvere a meggyógyít igéből származik. És ha már ilyen szépet mondanak a zsályáról, akkor a kertünkből sem hiányozhat. A zsálya leveleit közvetlenül a virág megjelenése előtt szedjük, megszárítjuk, majd jól zárható edényben tároljuk. A növény virágját salátaként, forrázatát pedig enyhe, illatos teaként fogyaszthatjuk. A zsálya érdekes illatú, aromás ízű leveleivel ízesíthetjük a zsíros húsételeket, köreteket, májat, pástétomot, lágy sajtot, főtt tésztát. Azonban nagy töménységben szívbénulást okozhat, ezért óvatosan használjuk. Az ízhatás fokozására más fűszernövényekkel, pl. rozmaringlevéllel is társíthatjuk. A zsálya nemcsak meleg és száraz energiájú, hanem összehúzó erővel is bír, ami nagyon jó a hideg, nedves és beteg főre, emiatt használják a szélütések, görcsök, remegés, folyások és a zavarodott gondolatok ellen. Napi 2-3 zsályalevél elegendő ezek távoltartásához.

 

 

Zsályatea

 

Hozzávalók: 1 kk zsályalevél (Tűz/melegítő), 2,5 dl forró víz,

Elkészítése: A levelet forró vízzel leöntjük, ebben 10 percig áztatjuk, majd leszűrjük. Napi adagja 2-3 csészényi. Teája többhetes kúra után beszabályozza az idegműködést, normalizálja a verejtékmirigyek kiválasztását. Hatásos még a köhögésre, rekedtségre, sőt a makacs bronchitiszek is meggyógyulnak vele. A fertőtlenítő, gombaölő hatása mellett a levelek forrázata étkezés után fogyasztva elősegíti az emésztést, de csökkenti a hasmenés kellemetlen tüneteit is. A zsálya specifikus orvossága a hideg, nedves és beteg főnek, idegeknek, szerveknek, gyomornak és méhnek, ezért a hideg és nyálkás méhük miatt a terméketlenségben, és a folyással küszködő nőknek különösen ajánlott, mivel melegíti, szárítja, erősíti a méhet. Jó a remegőknek is.

 

 

Gyulladás elleni öblögető gyógytea

 

Hozzávalók: 2 ek zsályalevél, cserszömörce levél, kamilla, áfonyalevél, borsmenta keverék, 0,5 liter víz,

Elkészítése: A keveréket a vízbe tesszük és főzetet készítünk belőle. Leszűrjük, és naponta többször öblögetünk. Forrázata illóolaj, cseranyag tartalmánál fogva torokgyulladásnál, szájbetegségeknél öblögetésre, belsőleg pedig izzadás; bélhurut ellen nagyon jó hatású. Nyugtató hatásánál fogva gyógyítja a nyálkahártyát, jó vérzéscsillapító, és fertőtlenít.

 

 

Zsályalé üvegben

 

Hozzávalók: 15 dk zsálya, 1 citrom, só, 1 liter víz,

Elkészítése: A zsályát turmixgépbe tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Jól eldolgozzuk, széles szájú üvegekbe öntjük, 1 napig állni hagyjuk, majd leszűrjük, és csavaros üvegekbe töltjük. Hűvös helyen tároljuk, majd levesek és szaftos húsok ízesítésére használjuk. Egyébként a zsálya leve halványítja a bőrön lévő foltokat is.

 

 

Édes-savanyú mártás

 

Hozzávalók: 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 1 reszelt sárgarépa (Föld/Víz/semleges), 1 zöldpaprika (Föld/melegítő), 1 csésze víz, 2 ek liszt, 2 ek szójaszósz (Víz/hűtő), 2 el almaecet (Fa/melegítő), 1 ek méz (Föld/forrósító),

Elkészítése: Az olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a répát, paprikát és puhára pároljuk. A mézet, paradicsompürét, ecetet, szóját a liszttel kikeverjük, és besűrítjük vele a mártást, 5 percig forraljuk.

 

 

Gyömbérmártás

 

Hozzávalók: 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 3 ek liszt, 1 csésze zöldséglé (Föld/frissítő), 1 kk gyömbér (Fém/forrósító), 1 kk szójaszósz (Víz/hűtő),

Elkészítése: A hagymát megdinszteljük, liszttel megszórjuk, felöntjük zöldséglével, megízesítjük, és jól összeforraljuk.

 

 

Szójaszósz mártás

 

Hozzávalók: 5 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 5 ek almaecet (Fa/melegítő), 1 ek mustár (Fém/ melegítő), 2 gerezd fokhagyma (Fém/frissítő), 1 mk őrölt bors (Fém/melegítő), 1 kk szójaszósz (Víz/hűtő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő),

Elkészítése: Az összezúzott fokhagymához keverjük a többi hozzávalót, majd jól összeforraljuk.

 

 

Pikáns kókuszmártás

 

Hozzávalók: 1 ek olívaolaj (Föld/frissítő), 1 fej vöröshagyma (Fém/frissítő), 2 babérlevél (Tűz/Fém/melegítő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk gyömbér (Fém/forrósító), 3 ek kókuszreszelék (Föld/frissítő), 2 hegyes zöldpaprika (Fém/forrósító), 3 fej fokhagyma (Fém/frissítő), 1 kk fahéj (Fém/Víz/forrósító), 4 szem szegfűszeg (Fém/Víz/forrósító), 4 szem kardamom (Fém/melegítő),

Elkészítése: A hagymát az olajon megdinszteljük, majd a többivel együtt még néhány percig pirítjuk, majd ha kihűlt pépesre turmixszoljuk.

 

 

Pikáns szardellamártás

 

Hozzávalók: 3 dk vaj (Föld/Víz/frissítő), 3 dk liszt, 5 dl húsleves, 2 szardella (Víz/semleges), 1 ek kapor (Fa/Föld/frissítő), 1 citrom (Fa/hűtő), 1 mk tengeri só (Víz/melegítő), 1 mk pirospaprika (Tűz/semleges),

Elkészítése: A margarinból,  lisztből és  húslevesből egy világos mártást készítünk, hozzáadjuk az összevágott szardellát, kaprot, citrom levét, reszelt héját és pikánsra ízesítjük.

 

 

 

 

 

 

 

Májusban és júniusban a legveszélyeztetettebb szerveink a szív és a vékonybél. A szív és vékonybél gyengülését rendszerint a túlságosan összehúzó és a hűtő hatású élelmiszerek okozzák, legfőképpen a só. Ezen kívül sokat ártanak a túlzottan fűszeres ételek, illetve a túlzásba vitt állati eredetű ételek fogyasztása is, mivel a zsír és a koleszterin szintet magasra emelik a vérben. A tűz elemet serkentő ételeket ezért hetente mindig kis mennyiségben, de rendszeresen együk. Mindig csak egy valamelyiket, hol ilyet, hol olyat, és mindig csak azt, ami illik az adott évszakhoz. Tavasszal snidlinget, epret, málnát, ősszel hagymát, kelbimbót, télen lencsét. Ezenkívül javító hatású a szívre az optimista életszemlélet, amely a szívet, életünket derűvel tölti meg. Így akinek gyenge a szíve és a vékonybél működése, az mellőzze az étrendjéből, vagy legalább csökkentse a hús, tejtermékek, tojás mennyiségét, ami akadályozza a megfelelő vér és oxigén ellátást. A gyógynövény összeállítások közül a legmegbízhatóbb készítménynek a Prájmegen mondható, mivel a hormonrendszerünkre, illetve a szív-vékonybél erősítésére használják. A hormonrendszer a szervezetünk összehangolt működésének egyik irányítója, ezért egyensúlyi állapota, vagy annak felborulása befolyásolja egész anyagcserénket is. A Tűz elemet tartalmazó növények ebben az esetben a szervezet hormontermelő mirigyeivel összhangban működnek, így befolyásolják az endokrin rendszer működését. A reprodukálási rendszert táplálva a szexuális működést is élénkítik, és a klimaxszal, a női ciklussal járó kellemetlen tüneteket pedig enyhítik.